78 hónap börtönt akarnak csak Sam Bankman-Fried ügyvédei

Egy február 27-ei keltezésű bírósági beadványból kiderült, hogy a becsődölt kriptotőzsde, az FTX egykori alapítója, Sam Bankman-Fried igyekszik kisebb büntetést elérni a bíróságon. A Marc Mukasey által vezetett védelem “barbárságnak” nevezte a 100 éves börtönbüntetést ajánló előzetes vizsgálati jelentést. Az ügyvédek kiemelték, hogy SBF első alkalommal követett el bűncselekményt. És azt is, hogy az FTX ügyfelei számára van lehetőség arra, hogy pénzük nagy részét visszaszerezzék. A védők továbbá azt is állították, hogy az FTX pénzügyi helyzete a csődeljárás idején nem mutatta azt, hogy az ügyfelek, hitelezők vagy befektetők ténylegesen kárt fognak szenvedni.

Sam Bankman-Fried akár 100 évet is kaphat

A védők szerint az ügyészség által hivatkozott 8 milliárd dolláros hiány csupán a likvid eszközök átmeneti hiányát tükrözte. Ez az ügyfelek rendkívül gyorsan növekedő pénzkivonásából adódott. Azt állítják, hogy ha az FTX november 8-án felfüggesztette volna a kifizetéseket és függőbe került volna a 8 milliárd dollárnyi kifizetési igény, más lenne a helyzet. Mert akkor miután elég eszközt adott volna el, hogy november 15-én már elegendő eszköze legyen az ügyfelek igényeinek rendezésére, akkor semmilyen veszteség nem keletkezett volna. Bankman-Fried ügyvédei emellett hangsúlyozták ügyfelük hátterét, jótékonysági törekvéseit és az FTX összeomlásából eredő veszteségek helyreállítása iránti elkötelezettségét. Ezért az ügyvédek azt javasolták Lewis Kaplan amerikai kerületi bírónak, hogy SBF számára egy csökkentett börtönbüntetés lenne megfelelő.

Mert a védők szerint egy százéves büntetéssel már nem tudna SBF hozzájárulni a társadalom épüléséhez és ez a büntetés nem is szolgálná a vonatkozó törvény eredeti céljait. Bankman-Friedet tavaly novemberben többrendbeli csalás és pénzmosás miatt ítélték el. A maximálisan kiszabható büntetés 110 év lehet,az ítélethirdetést március 28-ra tűzték ki. Eközben az FTX alapítója állítólag kriptotanácsokat adott a Brooklyn Metropolitan Detention Centerben, ahol az ítélethozatalra vár. A New York Times beszámolója szerint SBF azt tanácsolta a büntetés-végrehajtási tiszteknek, hogy fektessenek be a Solanába. Egy olyan digitális eszközbe, amellyel ő maga elég régóta kapcsolatban állt.