Bár zuhant az Ethereum ára a Merge után, ennek a másik érmének a szakértők 100-szoros emelkedést jósolnak

A várva várt Ethereum Merge sikeres volt, a frissítés utáni árak csalódást okoztak a befektetőknek. Az összeolvadás utáni napokban az Ethereum ára 15,15 százalékot esett. A szakértők szerint azonban ez az új érme, az IMPT akár százszoros árfolyam emelkedést is elérhet.

Több technikai mutató is arra enged következtetni, hogy az Ethereum visszaállhat az eredeti szintre, de az 1700 dolláros árhoz komolyabb erőfeszítésre lehet szükség.

Az Ethereum árfolyam előrejelzése 2022-ben

A digitális valuták csak elsőre tűnnek egyformának, pedig sok mindenben eltérnek a felhasználásukat illetően. Miután az Ethereum a második legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező érme, rendkívül sokféle célra használják. Nem egyszerűen csak fizetőeszközként, hanem befektetésként is, sok felhasználónak termel hozamot is. 

A medvepiac tetején az Ethereum 888 dolláros mélypontra zuhant az addigi legmagasabb, 4877 dolláros árról. Más altcoinokhoz képest az Ethereum korrekciós aránya kicsi, mindössze 81,76 százalék.

Az Ethereumnak a közelmúltban megfigyelt lefelé ívelő szakaszának az lehet az oka, hogy a befektetők a „vedd meg a pletykára és add el a hírre” elv szerint működött. A kereskedésben ez azt jelenti, hogy protokoll frissítésének esetén áremelő hatás várható, amilyen például az Ethereum Merge esetén is történt. A frissítéshez közeledve, a nagy várakozás miatt az ár felfelé mozdul, ám utána viszont mégsem tapasztalható emelkedés az adott kriptovaluta árfolyamában.

Az Ethereum energiafogyasztása 99%-kal kevesebb

Az Ethereum Merge körüli spekuláció egyre feljebb tolta az Ethereum árát, de a vevők most kivárnak a feltételezhető esés miatt.

Sok befektető talán nem tudja azt, hogy az Ethereumnak a PoS (Proof of Stake) protokollra való átállása nincs lényeges hatással az ETH blokkláncként való teljesítményére. A tranzakciós díjak, az áteresztőképesség és a skálázhatóság is változatlan maradt. Az egyetlen, legszembetűnőbb változás az energiafogyasztásra gyakorolt pozitív hatása, ott ugyanis több mint 99 százalékos csökkenés mutatható ki.

ethereum merge

Fontos, hogy az Ethereum megtartsa az 1429 dolláros támogatási szintet, így tudja csak elkerülni az ár csökkenését. Ha az Ethereum elveszíti a támogatást, elindulhat egy negatív irányú folyamat, egészen a következő, kulcsfontosságú támogatási szintig, az 1281 dolláros árig.

ETH vásárlása az eToron

Az ETH jól teljesíthet egy újabb bikapiacon

Az Ethereum jól ismert a volatilitásáról és a 4 órás időkereten belüli túlárazott pozíciókról. Az ETH közelmúltbeli, negatív ármozgása ellenére újabban egy bika fordulási mintával kereskedik, és a csökkenő trend zónában tartózkodik. Ha azonban az ETH sikeresen kitör, 2022-ben akár újra elérheti az 1820 dolláros szintet.

A kriptopiacon határozottan gyászos időszak uralkodott szeptemberben, ez különösen a Bitcoin teljesítményén látszott. A kriptovalutáknak több mint 75 százaléka szenvedte el ugyanezt a medvepiacot a hónap során.

A szeptember éppen ezért egyfajta „bevásárlási” időszakasz volt, egy kiváló lehetőség arra, hogy az év hátralévő részében minél több kriptovalutát és egyéb blokklánc termékeket halmozzunk fel, hogy aztán komolyabb hozamot termeljenek. Ennek fényében jó esélyünk van arra, hogy 2022. negyedik negyedévéig sikereket könyveljünk el a befektetéseinkkel.

Az Ethereum szinte minden alkalommal 20 százalék feletti hozamot termelt, amikor a zuhanás időszakában vásároltunk belőle. Minden bizonnyal hamarosan meglátjuk az emelkedő árakat az Ethereumnál, mivel a vásárlók nyomása nagy, és a piaci kapitalizáció tekintetében a második kriptovaluta, amely hosszú távon tervez a kriptopiacon. Valószínűleg az Ethereum mindig a második helyen lesz a kriptók rangsorában.

Valószínűtlennek tűnik, hogy az Ethereum ismét visszaesne 1000 dollárra, de ha mégis megtörténik, akkor a kiskereskedelmi befektetők kirázódnak a pozícióikból. Ugyanakkor a 10.000 dollár feletti ár még mindig lehetségesnek tűnik a következő kripto bikapiac idején.

Deflációs eszköz lesz az Ethereum?

Az elmúlt hat évben az Ethereum kínálata exponenciálisan nőtt, azonban az átállás a PoW (Proof of Work) protokollra az előrejelzések szerint azt eredményezi, hogy az Ethereum kínálata jelentősen csökkenni fog 2024-ig. Az Ultrasound.Money előrejelzése szerint 2088-ra az Ethereum éppen a felére, 60 millió darabra csökkenti a jelenlegi készletét. Ez azt eredményezi, hogy az Ethereumból nagyobb lesz a hiány, mint a Bitcoinból.

Mit várhatunk a következő két évben? Jelenleg az Ethereum mozgó készlete 120,5 millió. A következő két év gyümölcsözőnek tűnik az Ethereumnak, 2024. közepére a kínálata 116,4 millióra is csökkenhet.

A medvepiacon történő felhalmozás és az Ethereum hosszú távú stratégiájának együttes hatása hatalmas nyereséget hozhat 2025-ben. A jelenlegi árszintek erősen alulértékeltek, bár valószínűleg idén már nem számíthatunk az ETH-tól új csúcsra.

Bitcoin szivárvány diagram

forrás: Blockchaincenter.

A hosszú távú adatok segítségével megjósolhatjuk, hogy hol lehetnek majd a piaci ciklus mélypontjai és csúcsai. Ilyen például a Bitcoin logaritmikus regressziós diagramja (Bitcoin szivárványdiagram), amely éppen az egyszerűsége miatt jól használható. A szivárványdiagram a kriptopiac kockázati barométere, amely jelenleg azt mutatja, hogy a negatív oldal minimálisra csökkent, a felhalmozás viszont nekünk kedvez. Ugyanezt a logikát alkalmazhatjuk az Ethereum megvásárlására is.

Ha megismétlődne az egykori, emelkedő ciklus a kriptopiacon, akkor óriási potenciálra számíthatunk, függetlenül attól, hogy Ethereumot, Bitcoint vagy egyéb kriptovalutát vásároltunk.

Mi az IMPT és miért lőhet ki az árfolyama?

A kriptovaluták árfolyamának mozgása leginkább a Bitcoin mozgásától függ. Ugyanakkor vannak olyan kriptopénzek, amelyek más tulajdonságaik miatt lehetnek jó befektetések még akkor is, ha éppen medvepiac idején járunk. Ilyen például az új, környezetbarát kriptovaluta, az IMPT.

Több szakértő is úgy véli, hogy az IMPT jelenleg a legjobb 1 dollár alatti kripto. Fontos megjegyezni, hogy a projekt még mindig az előértékesítési fázisban van. Emiatt rendkívül olcsón lehet hozzájutni.

IMPT vásárlása

Az IMPT előértékesítésének első fázisában a tokenek ára mindössze 0,018 dollár. A tapasztalt előértékesítési befektetők jól tudják, hogy ha a tokenekhez kedvezményes áron jutnak hozzá, attól csak nyereséget remélhetnek. Persze csak abban az esetben, ha az adott valutát különböző tőzsdéken listázzák. Érdemes lehet tehát beszállni addig, amíg a tokenekhez kedvezményes áron lehet hozzájutni. 

Az IMPT esetében a kedvezmény oka, hogy csak 600 millió lesz belőle elérhető, mielőtt az ár 0,023 dollárra emelkedik. Ezután összesen 660 millió IMPT token kerül a piacra, és az ár az utolsó szakaszban 0,028 dollárra emelkedik. De vajon merre megy az IMPT ára a jövőben?

Nem egyszerű pontos árbecslést készíteni, amíg a projektet fejlesztik. Fontos azonban megjegyezni, hogy az IMPT hivatalos Telegram csatornáján már 9000 követőt találunk, ami arra enged következtetni, hogy a projekt vonzereje erős.

manchester city nft tokenek az okx-en

Ez is érdekelhet:

Érdemes más, most induló projekteket és előértékesítéseket is ellenőriznünk, hogy következtessünk arra, miként alakulhat az IMPT előértékesítése. A Tamadoge az év egyik leginkább feltörekvő kriptója, A TAMA esetében 200%-os árfolyam emelkedés történt, miután az előértékesítés lezárult, és a tokeneket az OKX-en is listázták szeptember végén. Nem biztos, hogy az IMPT hasonló utat jár majd be, de megmutatja, hogy az előértékesítéssel piacra dobott kriptók sorsa hogyan alakul.

Tamadoge vásárlása az OKX-en