Barátságos hard forkon ment át az EOS, indulhat a várva várt közösségi média

A mai napon egy barátságos hard forkot hajtottak végre az EOS blokkláncán. A fork keretében jelentős frissítéseket hajtottak végre a protokollon.

Az 1.8-as verzióra való frissítés 15:00 órakor történt magyar idő szerint. Az új verzióra történt frissítés nem  járt jelentős árfolyam ingadozással.

A Binance tőzsde egyike volt azoknak, amik támogatták a hálózatfrissítést és mint ilyen, egy időre felfüggesztette az EOS letétek elhelyezését és kiutalását. A tőzsde figyelmeztette a kereskedőket, hogy várjanak az EOS letétjeik mozgatásával és kereskedésével.

Az EOS közösség arra is figyelmeztette a felhasználókat, hogy kerüljék a nagy volumenű tranzakciókat a hard fork idejére, illetve a RAM és más erőforrások vásárlásakor.

Mikor mind a 21 blokkgyártó áttért az új verzióra, akkor tekinthető a hard fork befejezettnek. 13:00-kor a 30 legnagyobb blokkgyártó közül 29-en már frissítették a csomópontjaikat.

A hard fork keretében nem kerül új token kibocsátásra mivel fork során nem keletkezett egymással szemben álló hálózat.

A frissítés révén növekedik az EOS tranzakciós kimenete és elérhetővé válik az EOS Voice közösségi média indítása, ai az egyik legjobban várt a közösségen belül.

A Block.One, az EOS mögötti fejlesztőcsapat által megálmodott Voice a Facebook közvetlen decentralizált alternatívájának szánják és reményeik szerint a Voice alkalmazás történelmet fog írni, mivel ez lesz az első hangalapú üzenetküldő alkalmazás, ami teljes egészében a blockchain technológián fog alapulni.

Az EOS jelenlegi 3.88 USD-n kereskedik, piaci kapitalizáció alapján a hetedik helyen tanyázik 3.57 milliárd dolláros piaci kapitalizációval.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük