A származtatott kriptós ügyletek a mai naptól tilosak Angliában

Még tavaly októberben jelentette be az angol Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Hatóság (Financial Conduct Authority), hogy tiltást vezet be a kriptovalutákhoz kapcsolódó származtatott termékekre vonatkozóan. A különböző kriptók árfolyamingadozásainak kivédésére sok kereskedő lépett be a származtatott ügyletek piacára, jellemzően privát opciós ügyletek megkötésével. Ezzel garantált árfolyamon történő vásárlást vagy éppen értékesítést tudtak maguknak biztosítani bizonyos paraméterek megléte mellett. A briteknél egy elég hosszú és komoly vitákat generáló megbeszélés-sorozat után döntöttek így. Ez azt jelenti, hogy január hatodikától nem kínálhatóak, köthetőek és értékesíthetőek származtatott kriptós ügyletek.

A származtatott kriptós ügyletek tiltásának hatásai

A kriptós közösség témához értő része egyértelműen úgy véli, hogy elkapkodott döntésről van szó, ami többet árt a piacnak, mint használ. A tiltás azt jelenti, hogy most már reklámozni sem lehet opciós ügyleteket, futures ügyleteket és társaikat, ha azok bármilyen formában kapcsolódnak a kriptovalutákhoz. A szabályozó hatóság úgy véli, hogy ezzel a döntéssel közel 20 milliárd veszteségtől fogják megóvni a befektetőket. A másik oldal szerint viszont ez senkit nem fog megvédeni semmitől, sőt, ezzel inkább a még szabályozatlanabb, távol-keleti piacok felé tereli az érdeklődőket. Akikből aztán van bőven. Ezeken a piacokon pedig a fogyasztóvédelmi hatóságnak aztán már végképp nem lesz beleszólása a dolgokba.

FCA
Forrás: unlock-bc.com

Az egyik európai, kriptókra fókuszáló befektetési cég, az Eden Block egyik vezetője szerint a hatóság azért döntött a tiltás mellett, mert egyébként fogalmuk sincs, hogyan tudnák másképp szabályozni ezt az egyébként virágzó piacot. Dermot O’Riordan szerint a ténylegesen szabályozott keretek között működő tisztességes, származtatott ügyleteket kínáló cégek lesznek a vesztesek. Mert a befektetők teljesen ismeretlen vagy szabályozatlan platformok felé fognak fordulni. A legnagyobb hatásokat tehát az olyan eszközkezelők és tőzsdei platformok fogják elszenvedni, mint a CoinShares vagy éppen az agyonreklámozott eToro.

Voltak olyan hagyományos befektetési cégek, amelyek már októberben kivezették a származtatott kriptós ügyleteiket termékeik közül. Ezzel is előkészítvetehát ügyfeleiknek a várható változásokat. A CoinShares is megszólalt egyébként a tiltás kapcsán, termékfejlesztési igazgatója szerint nem számítanak túl nagy hatásra, ugyanis nem ezek a termékek voltak a nagy volumenek a portfóliójukban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük