Bezár a darknet legnagyobb piactere, a Dream – de jön a folytatás

Több, mint 5 év után az egyik leghíresebb darknet piactér a Dream becsukja kapuit. Mielőtt azonban nagyon megijednénk, nem végleges a dolog: nagyjából csak egy hónapig lesznek zárva, utána új név és domain alatt újra megnyitják ajtóikat. A bezárás és költözés azonban sok emberben már így is aggodalmat keltett.

A Silk Road utáni időszakban a Dream vált a darknet legmegbízhatóbb piacterévé. Úgy tűnt, ezt semmilyen bűnüldöző szerv nem tudja utolérni, és a hackerektől is viszonylag védettnek számított az oldal. Az elmúlt pár hétben azonban a gondosan felépített hírnevük megtörni látszik. Egy kitartó DDoSer sikeresen offline-ná tette az oldalt, a szolgáltatás pedig csak meglehetősen szakaszosan működött.

Az új oldal ugyanolyan jó lesz… az felhasználók mégsem olyan biztosak ebben

A Reddit darknetes verzióján, a Dreaden az egyik Dream admin ráadásul azt a hírt is megosztotta, hogy a DDoSer 400 ezer dollárt követel tőlük, és már 7 hete sikeresen fenntartja a támadást.

Viszont emellett azt is kiemelte az admin, hogy az a híresztelés, miszerint bűnüldözési szervek lennének a gondok hátterében, teljesen alaptalan. Azt is kiemelte, hogy az új oldal „ugyanolyan jó lesz, mint a Dream volt”, és a megbízhatósága is töretlen lesz.

Bezár a darknet legnagyobb piactere, a Dream – de jön a folytatás

Ez azonban nem nyugtatott meg sok embert, és rengetegen már ki is vették pénzüket az oldalról. Az aggodalom forrása sok embernél pl. az Alphabay-es botrányokból származik. Akkor ugyanis az Alphabay-t az igazságszolgáltató szervek csukták le – majd egy új oldalra, a Hansára csábították át az ügyfeleket. Sokan mentek is, a letartóztatások száma meg „érdekes” módon meg is ugrott.

A Dream két kriptót, bitcoint és bitcoin cash-t fogad el. Azt, hogy az új oldalon is ezek maradnak-e, még nem erősítették meg.

A Dream körüli kételyek most a többi darknetes piactérnek kedveznek, ahogy jó páran már az átállás mellett döntöttek. A legtöbbet ezzel a Wall Street Market nyerhet.

Kövess minket Facebookon és Instagramon is. Értesülj első kézből a friss kriptós hírekről!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük