A Binance Olaszországban is zöld utat kapott, regisztrálták a tőzsdét

Franciaország után most Olaszországban is regisztrálták a világ legnagyobb kriptotőzsdéjét.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Binance vezérigazgatója, Changpeng Zhao május 10-én Olaszországba látogatott, hogy regisztrálja a kriptotőzsdét. Úgy tűnik a találkozó sikeres volt, a Binance ugyanis nemrég bejelentette, hogy a tőzsde olasz leányvállalata, a Binance Italy engedélyt kapott az európai országban. Ahogy azt az olasz törvények előírják, a kriptotőzsdét az egyik pénzügyi szervezet, az OAM regisztrálta.

Már Franciaországban is regisztrálták a tőzsdét

Nem Olaszország az első európai ország, ahol regisztrálták a vállalatot. Május elején a francia pénzügyi szabályozó hatóság (AMF) szintén zöld utat adott a vállalatnak. A tőzsdét az AMF digitális eszközszolgáltatóként regisztrálta az országban, CZ pedig elmondta, hogy kriptokereskedési és letétkezelési szolgáltatásokat fognak nyújtani az ottani felhasználóknak.

A Binance a mostani, olasz regisztrálással kapcsolatban azt közölte, hogy a vállalat sok új munkahelyet fog teremteni a térségben. CZ egyébként külön megköszönte a Gazdasági és Pénzügyminisztériumnak, illetve az OAM-nak, hogy engedélyezték a Binance Italy működését.

“A Binance mindig is a felhasználóit helyezte előtérbe, a mostani regisztrálás után pedig az olasz felhasználóinknak is be fogjuk bizonyítani, hogy platformunk a világ legbiztonságosabb és legmegbízhatóbbjai közé tartozik.” – mondta Zhao.

Érdemes megemlíteni, hogy a tőzsdének tavaly nyáron szabályozási problémái voltak több európai országgal is, így például Olaszországban, Németországban és Hollandiában is le kellett állítaniuk egy időre bizonyos szolgáltatások nyújtását.

Németország lehet a következő célpont

Néhány héttel ezelőtt CZ elmondta, hogy Európa legerősebb gazdaságában, Németországban is szeretnének engedélyt szerezni:

Németország fontos piac. Létrehozunk egy csapatot, ami a német regisztrálásért fog felelni, és reméljük megkapjuk az engedélyt.

Egyébként egy kriptoelemző cég, a Coincub egyik felmérése szerint Németország a világ legkriptobarátabb országa. A jelentés kiemelte az ország azon döntését, hogy engedélyezi a különböző kriptobefektetéseket és kriptovalutás fizetéseket. Erre jó példa Németország legnagyobb pénzügyi csoportjának, a Sparkasse-nak azon szándéka, hogy kriptoszolgáltatásokat nyújtson közel 50 millió ügyfelének.

Ezen kívül a német pénzügyminisztérium is eszközölt néhány módosítást a kriptovalutákkal kapcsolatos politikájukban, a szervezet ugyanis bejelentette, hogy a BTC és az ETH eladása nem lesz adóköteles, amennyiben a felhasználó már 12 hónapnál hosszabb ideje rendelkezik az eladni kívánt kriptóval.