A bitcoin a 2020-as feleződés után lekörözheti az aranyat

A bitcoin 2016-os második feleződése után az ára gyakorlatilag kilőtt. Ugyanez várható az idei, azaz a harmadik feleződés után is?

A bitcoin feleződése négyévente esedékes. Minden egyes jutalom felezésnél a BTC generációs algoritmus felére csökkenti a blokkjutalmat. Ennek eredményeként a bitcoin infláció rezisztens, mivel mindössze 21 millió bitcoin kibányászására van lehetőség. Az utolsó érmét feltehetőleg 2140 körül hozzák létre.

Így a következő bitcoin blokkjutalom feleződése jelentős esemény lehet. Előfordulhat, hogy a történelem ismétli önmagát és ismét csúcsot dönthet a bitcoin ára.

Egyes szakértők becslése szerint a közelgő feleződés után a bányászok továbbra is profitálnak fognak, de csak akkor, ha a bitcoin ára 12 000–15 000 dollár között fog mozogni. Mások azt állítják, hogy a BTC rali már most elkezdődött, hiszen a BTC ára ma elérte a 10 000 dollárt.

Bitcoin vs arany

Mike Co, a The Coinbase Blog-nak azt írta, hogy kifejezetten optimista a kriptovaluta jövőjét illetően. Úgy gondolja, hogy a 2020 májusi feleződés után a bitcoin lekörözheti a fiat valutákat és az aranyat is.Co azt írta a bejegyzésben, hogy „A dollár értéke csökken. Egy uncia arany a rögzített 35 dollárról több mint 1500 dollárra nőtt. Ha az arany meghaladja a dollárt, akkor a bitcoin lekörözi az aranyat.” Co hozzátette azt is, hogy „az arany teljes piaci értéke elérte a 7 billió dollárt. Most képzelj el egy nemesfémet, amely olyan ritka, mint arany, de ennek van egy különleges tulajdonsága is: kommunikációs csatornán továbbítható. Na ez a bitcoin.”

2020 május után viszont a blokkjutalom 12,5 BTC-ről 6,25 BTC-re csökken. Ha kevesebb érme áll a bányászok rendelkezésére, akkor az visszatarthatja őket attól, hogy több számítógépes energiát költsenek.Co azonban azt állította, hogy „ A múltbeli feleződések után a bányászati ​​teljesítmény (más néven hash ráta) nőtt, a közelmúltban elérte a mindenkori csúcsot, ezzel párhuzamosan pedig növekedett a hálózati biztonság.”

Bitcoin előnyei

A feleződésnek hála a bitcoin megtörheti az arany fölényét. Co azt mondta, hogy például azt senki sem tudja pontosan mennyi aranyat bányásztak ki eddig. De bárki, aki rendelkezik számítógéppel, nyugodtan leellenőrizheti, hogy mennyi a bitcoin érmekínálata. Emellett az arany tisztaságának ellenőrzése drága és bonyolult, míg a kriptovaluta könnyen ellenőrizhető egy teljes csomópont futtatásával. Co a bitcoin további előnyeit is kiemelte, úgy mint az alacsony díjakat a határokon átnyúló tranzakciók során, az adatvédelmet, a hordozhatóságot és az oszthatóságot is.

Képzeld el azt, hogy egy arany tisztaságot vizsgáló gép ellenőrzi a történelem során valaha végzett összes aranyügylet nyilvános feljegyzését. A bitcoin hálózatának ellenőrzésére jelenleg több mint 52 000 csomópont működik 96 országban.”

Az elmúlt években a kriptovaluta értéke jelentősen megugrott, így mind az arany, mind pedig a bitcoin biztonságos menedék eszközként használható. Co arra a következtetésre jutott, hogy „számos technológiai előnnyel, gyors fejlődési lehetőséggel és érett globális piaccal felruházva a digitális korban a bitcoin igen is komoly riválisa lehet az aranynak.”

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük