Bitcoin projekteket támogat a New York-i emberi jogi alapítvány

A New York-i Human Rights Foundation (HRF) alapítvány innovatív megoldással rukkolt elő az emberi jogokért küzdő újságírók, aktivisták és szervezetek támogatására. Az intézmény egy olyan speciális alapot hozott létre, amely célja az, hogy a szoftverfejlesztők egy még biztonságosabb hálózatot hozzanak létre a bitcoin számára.

Még decentralizáltabb projekt van tervben

A HRF nemrég egy sajtóközleményében írta, hogy a projekt globálisan támogatja az emberi jogok betartatását. Az alapba érkezett pénz hatékonyan fogja segíteni az emberi jogi aktivisták, a civil társadalmi szervezetek és újságírók munkáját szerte a világon. A nonprofit szervezet ugyanis azt tervezi, hogy segítik egy még decentralizáltabb és ellenállóbb Bitcoin hálózat létrejöttét.

Tehát az alapítvány egy olyan független pénzügyi eszközt vizionál, amely segítséget nyújthat a különböző emberi jogi szervezeteknek a világon. A közösségi finanszírozási kampány révén napi szinten kapnak majd támogatást a magánszemélyek és a szervezetek is. Az adományok 95%-a közvetlenül a nyertes bitcoin fejlesztőkhöz kerül, míg a maradék 5% a HRF munkáját segíti.

Az első győztes projekt a CoinSwap, amelyet egy brit fejlesztő, Chris Belcher dolgozott ki. Az általa létrehozott felület célja az, hogy hatékonyan kerülje meg az állami és vállalati felügyeletet. A technológia segítségével a hatóságok nehezebben tudják a bitcoin tranzakciókat nyomon követni.

Komoly segítség lehet a Bitcoin az emberi jogi szervezetek számára

Az amerikai George Floyd halála nemrég lavinát indított el világszerte. Egyre több a rasszizmus elleni tüntetés, amelyeket számos emberi jogokért küzdő alapítvány támogat a háttérből. Ezeknek a szervezeteknek komoly anyagi támogatásra van szükségük. Ebben a nehéz helyzetben ideális alternatívát kínálhat a bitcoin, mely az országokon átívelő utalások során nagyobb biztonságot kínál, mint a hagyományos valuták.

Alex Gladstein a HRF főigazgatója szerint “az emberi jogi jogvédők és újságírók szerte a világon egyre nagyobb pénzügyi elnyomással szembesülnek. Bankszámláikat befagyasztják, a külföldi finanszírozásuk korlátozva van, az utalásokat ellenőrzik. Egyre nehezebb adományokhoz és támogatásokhoz jutni.” 

A HRF Bitcoin Fejlesztési Alapja már aktív és akár 1 dollár értékű bitcoin adománnyal is lehet segíteni. A technológia szolgáltató a BtcPay Server nyílt forráskódú utalásbiztosító.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük