BlockFi kriptopénz hitelező beszáll a kereskedésbe is: zéró kereskedési díjakkal jön

Díjmentes kereskedelmet ígér a BlockFi kriptohitelezési platform. A BlockFi Trading-en a felhasználók bitcoinnal, etherrel és ERC20 stabilcoin gemini dollárral kereskedhetnek valós időben.

A 2017-ben indult BlockFi elsősorban digitális pénzügyi termékek hitelezésével foglalkozik. A felhasználók letétbe helyezhetik például a bitcoinjaikat amiért cserébe kamatot kapnak. Szintúgy hitelt is felvehetnek amerikai dollárban ha elegendő fedezetet helyeznek el a platformon. A betéteseknek akár 8.6% kamatot is kínál egyes eszközökre, a hitelkamatoknak pedig 4.5% körül van az alja.

Az új kereskedési platformjukkal kriptó – kriptó kereskedés is elérhető lesz BTC, ETH és gemini dollár között a már meglévő betétszámláikról. A vállalat szerint az új funkciók nem csak a befektetők fogják hasznosnak találni hanem azok is, akik még csak most ismerkednek a kriptovaluták világával.

„Eddig a már meglévő kriptovaluta befektetőknek nyújtott termékekre fókuszáltunk, olyanokra, akik készen állnak arra, hogy más eszközökkel is kereskedjenek. A kereskedés elindításával nagy lépést teszünk, hogy az új befektetőket az ökoszisztémába csábítsuk,” írta Zac Prince, a BlockFi CEO-ja.

Közben a vállalat az Egyesült Államokban e-pénz szolgáltatói engedélyt kapott (MSB) a FinCEN pénzügyi bűnözési hatóságtól, és a következő cél, hogy e-pénz utalási licencet is megszerezzék.

Kapcsolódó hírek:

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo