Coinbase támogatás az ERC20-nak

A Coinbase bejelentette, hogy támogatni kívánják az Ethereum alapú ERC20 szabványt a platform számára és több termékükön keresztül is elérhetővé szeretnék azt tenni. Pontos dátum nincs, a platform hivatalos blogján úgy fogalmazott, hogy az elkövetkezendő hónapok folyamán. A blogbejegyzés megjegyzi, hogy a Coinbase Ethereum pénztárcája és Toshi böngészője már rendelkezik ERC20 támogatással.

ERC20 támogatás több termék számára is

A bejelentés közel egy hónappal azután történt, hogy a Coinbase SegWit-es támogatást adaptált platformjához, és ez a lépés jelentősen csökkentette a tranzakciós díjakat.

Az ERC20 az Ethereum tokenek és az okos szerződések által használt szabvány. Jelenleg majdnem 60 ezer Ethereum szerződés létezik. A magas szám annak köszönhető, hogy az ERC20 egy interfészként szolgál bárkinek aki tokent szeretne kibocsátani vagy okos szerződést írni, vagyis népszerű a kriptopénzek körében, az ICO-k piacán is domináns jelleggel bír, és hatékony eszköz az okos szerződéseket illetően is.

coinbase-twitter
Forrás: Coinbase, Twitter

Konkrét részletek egyelőre nincsenek, azonban a platform összeállított egy listát, hogy mely termékeiket érintheti a szabvány adaptálása, eszerint a támogatás a Coinbase számos termékére lehet hatással. Ezek egyike a Coinbase Custody, amely biztonságos tárolást és pénzügyi ellenőrzést biztosít a nagyobb vagyoni eszközöknek. A GDAX belső kereskedési platform jelenleg csak bitcoint, ethereumot, litecoint és bitcoin casht támogat, az ERC20 esetében akkor dől el, hogy melyiket fogják favorizálni, ha már egy egyértelműbb szabályozási keret lesz kidolgozva.

A Coinbase iránymutatásának megfelelően a kiválasztott ERC20 pénzeszközök először a GDAX platformjához lesznek hozzáadva, majd ezután a Coinbase és a Coinbase Asset Managment listájára, ezzel elkerülve az esetleges ármanipulációkat.

Forrás: GDAX

A Coinbase a kiválasztásnál olyan tényezőket is figyelembe fog venni, mint a likviditás, az árstabilitás és más piaci mutatókat is alkalmazni fog. A blogbejegyzés kihangsúlyozza, hogy a GDAX listájára kerülés nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott ERC20 a Coinbasen is meg fog jelenni, tehát várhatóan a kereskedés több pénzeszközt fog bejegyezni, mint a fő platform. A Coinbase azt is bejelentette, hogy a fizetési feldolgozási termékük a Coinbase Commerce nem tervezi más kriptopénzekkel való fizetés adaptálását. Ez nem jó hír azoknak a kriptoknak, amelyek igazi fizetőeszközzé szeretnének válni, azonban a Coinbase láthatóan egyelőre kivárja, hogy hogyan alakul a kriptopénzek piaca.

Borítókép forrása: Tematica Research

Szici

"Let’s try to secure everything" - Nick Szabo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.