Csődbe ment az osztrák Hydrominer kriptobányász

A 2017-ben alapított Hydrominer IT-Services GmbH július 24-én jelentette be a bécsi bíróságnál, hogy csődbe ment, jelentette a Brutkasten.

A BitcoinBázis 2018. februárban még interjút is készített az Alpok olcsó vízenergiájával kriptovalutákat bányászó startup alapítójával, Nadina Damblonnal, aki az első sikeres tokenkibocsátásuk után egy értékpapír token (STO) kibocsátásba is belevágtak, ami már kevésbé volt az. A hivatalos Telegram csoportjukban az alapító Nadine és Nicole Damblon, a befektetők követelésére többször is beszámolt róla, hogy a H3O STO tokenkibocsátás felemésztette a cég tartalékait, ami amúgy is megcsappant a bányászok számára katasztrofálisan végződő 2018-as árfolyamzuhanás következtében. A Telegram csoportban ekkor egyes nagyobb összegben befektetők már pertársaság alapítását fontolgatták a GmbH ellen, ami egy időben azt állította, hogy külföldi befektető bevonásával próbálják újraindítani a tevékenységüket és kifizetni a károsultakat. A csődeljárás bejelentésével azonban látszólag véget ért a Hydrominer jó ideje húzódó kálváriája. A károsultak a bécsi bíróságon, ahol a csődeljárás is fut, adhatják be kártérítési keresetüket.

A cégregiszteri adatok alapján a vállalat két legnagyobb részvényese Nadine Damblon és a technológiai igazgató Christian Vogl volt, akik 25% – 25% részesedéssel rendelkeznek a társaságban. A csapat többi tagja szintén részesedéssel rendelkezik a vállalkozásban.

-VM-

Citizen of the world. Ms. Brightside. YNWA.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.