Edward Snowden a Shiba Inu befektetőit figyelmezteti

Edward Snowden arra figyelmeztette a befektetőket, hogy a „szemét” Shiba Inuval való üzletelés megdöbbentő veszteséggel járhat.

A hírhedt informátor, Edward Snowden kissé negatívan vélekedett a Shiba Inuról. Szerinte a mémérme nem más, mint a „Dogecoin klónja”, amely rendkívül veszélyes befektetési stratégiává válhat.

Egy nemrégiben megjelent tweetben a Nemzetbiztonsági Ügynökség egykori tanácsadója – Edward Snowden – lett a következő a sorban, aki nem bírta szó nélkül hagyni a Shiba Inu (SHIB) kapcsán kialakult jelenlegi őrületet. Annak ellenére, hogy az önjelölt Dogecoin-gyilkos az utóbbi időben egyik csúcsot a másik után döntötte, és a közvélemény figyelmét is elnyerte, az informátor nem hisz abban, hogy bölcs befektetés lenne.

Snowden a Dogecoinért sincs oda, de úgy véli a SHIB még annál is kockázatosabb, mivel az „nem is kutyapénz, hanem a kutyapénz klónja” – magyarázta.

A 38 éves férfi ugyanakkor azt tanácsolta az embereknek, hogy próbáljanak szerencsét a Shiba Inuval, amennyiben csak annyi pénzt fektetnek be, amit készek elveszíteni. Sokakat teljesen magával ragad a mémcoin körüli hájp és képesek a család összes megtakarítását az érmébe fektetni, aminek lehet, hogy sírás lesz a vége.

Szemét vagy sem, a Shiba Inu az elmúlt hónapokban a kriptopénzpiac legjobban teljesítője eszköze volt, mivel az ára 2021 eleje óta az egekbe ugrott. És bár sokan úgy vélik, hogy semmiféle hasznossággal vagy funkcionalitással nem rendelkezik, érdemes megjegyezni, hogy a piaci kapitalizáció tekintetében az egyik legnagyobb mémérme lett.

Snowden rühelli a CBDC-t

Egy másik pénzügyi eszköz, amelyről Snowdennek negatív véleménye van, a központi bankok által kibocsátott digitális valuta. A múlt hónapban úgy nyilatkozott, hogy a CBDC-k árthatnak a monetáris rendszernek, arra hivatkozva, hogy még nagyobb hatalmat adhatnak a kormányok kezébe, és kevesebb szabadságot hagynak az embereknek. Még tovább ment, a kriptopénz „perverziójának” és „kriptofasiszta valutának” nevezte őket.

Snowden példaként Kínát hozta fel, ahol a digitális jüan fokozatos felszabadításával kombinált kriptotiltás célja az, hogy tovább növelje az állam azon képességét, hogy minden egyes tranzakciót kontroll alatt tartson.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ