Egy nagy orosz bank kriptofizetéseket kínál céges ügyfeleinek

Érdekes hírt hozott le nemrégiben az orosz üzleti portál, a Vedomosti. Az írás szerint Oroszország egyik legfontosabb pénzügyi intézménye, a Rosbank hamarosan az első olyan bank lesz, amelyik határokon átívelő tranzakciókat tesz elérhetővé kriptovalutában. A Rosbank azt hangsúlyozta az erről szóló közleményében, hogy ezek a tranzakciók teljesen megfelelnek a jogi előírásoknak. Ugyanígy az Orosz Központi Bank és a Rosbank saját belső szabályzatának is.

Az első orosz, kriptos, határokon átívelő tranzakciós lehetőségről van szó

A most kínált megoldásban a Rosbanknak a B-Crypto nevet viselő orosz fintech cég segédkezik, egy olyan cég, amelynek fő specialitása a globális tranzakaciók támogatása digitális pénzeszközöknél. Maga a fizetési folyamat egyébként egyszerűnek tűnik, csak bőven van benne lépés, ami kockázatot jelent. Először is azoknak az orosz cégeknek, akik kriptoban akarnak fizetni a külföldi szállítóiknak, meg kell egyezniük a szállítókkal erről. A szállító ezután kiállítja a számlát kriptovalutában és megadja azt a tárcacímet is, ahova a fizetést várja. Az orosz cég ekkor beballag a Rosbankhoz és befizeti az összeget fiat pénzben a számlájára. A Rosbank ekkor a B-Crypto segítségével a fiat pénzért beszerzi a kívánt kriptovalutákat „baráti” országoktól, majd elküldi a szállító tárcájára.

Az orosz kormány egyébként már tavaly július óta kifejezetten tiltja a kriptovaluták használatát fizetőeszközként az országban. Az Orosz Központi Bank is hasonló tiltó rendeletet hozott a hazai gazdaság vonatkozásában, így kriptot az oroszok csak határokon átívelő tranzakciókban használhatnak. Mivel nincs meg a megfelelő jogi keret, ezért minden más tiltott, még az is, hogy egy magánember néhány bitcoinnal fizessen valamilyen szolgáltatásért egy másik magánembernek. A Rosbank lépése mindenesetre eddig példa nélküli volt. A legnagyobb 50 orosz bank között nincs még egy, amelyik belevágott volna ilyen tranzakció létrehozásába. De az oroszok bizakodhatnak, hiszen jelenleg van az orosz parlament előtt az a törvénymódosítás, amely némi engedményt tenne a digitális eszközök tranzakcióiban.

Érdekelhet még: A bankvásárlás nem fogja megoldani a bank nélkül maradt kriptocégek problémáját

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 12. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo