Eladná a leányvállalatait az FTX, beleértve a LedgerX-et is

A csődeljárás alá került kriptotőzsde engedélyt kért a szövetségi bíróságtól több leányvállalatának, köztük a LedgerX-nek az eladására is.

Az amerikai delaware-i csődbírósághoz benyújtott dokumentum szerint az FTX jelenlegi vezetése számára nagyon fontos, hogy a bíróság engedélyt adjon a cég leányvállalatainak eladására.

“Előzetes felülvizsgálatuk alapján, az adósok számos olyan leányvállalatot és eszközt birtokolnak, amelyek szabályozottak, engedéllyel működnek és nem integrálódtak az adósok működésébe az Egyesült Államokon belül és kívül.” – áll a beadványban. “Az adósok úgy vélik, hogy számos ilyen vállalat fizetőképes mérleggel és független vezetéssel rendelkezik.”

Ezeknek a cégeknek a többségét az FTX csak nemrég vásárolta fel, ami azt jelenti, hogy nagyrészt az anyavállalatuktól függetlenül működtek, így a vagyonuk továbbra is elkülönítve marad az FTX-től. És bár a leányvállalatok nagy része a jelek szerint az FTX-től függetlenül működött, a cég új vezérigazgatója, John Ray III a tanúvallomásában azt mondta, hogy az említett vállalatok – beleértve az FTX US-t is – valójában teljesen az FTX ellenőrzése alatt álltak.

Már több mint 100 ajánlatot kapott az FTX

A beadvány szerint az FTX gyorsan el akarja adni ezeket a cégeket, mivel a tőzsde összeomlása után több leányvállalat működési engedélyét is felfüggesztették.

“Az adósok és az üzletágak aktív tárgyalásokat folytattak számos szabályozó hatósággal az üzletágakról.” – olvasható a dokumentumban. “Az FTX Europe által birtokolt engedélyeket a működésével együtt felfüggesztették, az FTX Japan pedig az üzletmenet felfüggesztésére és az üzletmenet javítására vonatkozó végzések hatálya alatt áll…”

Az FTX állítólag már több mint 100 ajánlatot kapott a leányvállalataira, viszont ezek a bíróság engedélye nélkül nem érvényesek. Ha a bíróság engedélyezi az eladásokat, akkor az érdeklődők februárban és márciusban tehetnek ajánlatot a cégekre.

A vállalatokra egyébként nem licitálhat bárki, a potenciális vevőknek ugyanis különböző dokumentumokat kell benyújtaniuk, amelyek igazolják az alkalmasságukat és azt, hogy ki tudják fizetni az adott összeget. Az ajánlattevőknek emellett azt is igazolniuk kell, hogy képesek megszerezni az értékesítéshez szükséges hatósági engedélyeket.