Elindultak az első mellékláncok a Polkadot hálózatán

Még december 18-án elstartoltak a Polkadot hálózatán az első parachainek, azaz mellékláncok. Így nagyjából kijelenthető, hogy a hálózat elérte a többláncú megosztott infrastruktúrát. Öt éven keresztül tartott a fejlesztés, mire végre elértünk oda, hogy az első öt parachain-aukció befejeződhetett. Rengeteg DOT coint ajánlott fel a közösség végül az öt nyertes projektnek. Azaz az Acala, Moonbeam, Parallel Finance, Astar és Clover közösségeinek.

A Web3.0 érkezése értékelheti fel a Polkadot jelentőségét

Ezek a projektek a DeFi mellett például befektetésekre és kölcsönökre fókuszálnak majd. Tehát nagyon különleges profilt nem fognak hozni a kriptovilágba. A Polkadotról már többször írtunk, de azok számára, akiknek újdonság lenne, ez az a projekt, amelyet az Ethereum alapító Gavin Wood indított el, hogy megoldja a blokkláncok közötti átjárhatóság kérdését. Hiszen Wood szerint egyetlen blokkklánc sem tud mindent, másban erősek az egyes láncok. Így fordulhat elő az, hogy egyes applikációk nagyon jól mennek bizonyos láncokon, mások nem annyira. Ráadásul a a Polkadot már azzal a koncepcióval jött létre, hogy a Web3.0 érkezésével már együtt kell dolgoznia a különböző blokkláncoknak egy integrált környezetben.

Polkadot

A most kiosztott parachainek, mellékláncok 96 hetes periódusra kerültek kiosztásra az érintett projekteknek. Összesen 100 melléklánc hely van a hálózaton, a többit már nem ennyire dedikáltan, hanem csomagokban fogják majd kiosztani a következő hónapokban. Egyeseket aukción osztanak ki ismét, másokat viszont olyan célokra adnak ki, amelyek a hálózat fejlesztését szolgálják. Az Acala applikációjának alapítói bíznak benne, hogy nem csak a Polkadot ökoszisztéma, de mindenki más számára is megfelelő DeFi platformot tudnak biztosítani. És rövidesen integrálódni tudnak a Current bankolási appjával is.