Elon Musk képtelen nemet mondani erre az új kriptopénzre?

Aki egy kicsit is foglalkozott már a kriptopénzekkel, egészen biztosan találkozott Elon Musk nevével. Az elektromos autókat gyártó Tesla és az űrutazást forradalmasító SpaceX után, a világ leggazdagabb embere ezúttal a Twitter felvásárlásával bővítette a portfólióját.

Ezek mellett talán kevésbé ismert tény, hogy a vállalkozó egyúttal a kriptopénzek híres támogatója is. Nem csupán a Bitcoin, de a Dogecoin sikere is nagyban köszönhető Musk támogatásának. Érdemes lesz követni a DOGE árfolyamát, mert úgy néz ki, a Twitter felvásárlása már most megmozgatta ennek az altcoinnak az árfolyamát.

Dogecoin – Mi történt eddig?

A Dogecoint 2013-ban hozta létre Billy Markus és Palmer Jackes azzal a céllal, hogy kifigurázzák az egyre nagyobb számban megjelenő altcoinokat. Az érme mém jellege és a tőzsde akkori pozitív hangulata miatt, a kereskedők hamar a DOGE szerelmesei lettek. A DEX jegyzést követően rövid időn belül több, mint 300%-ot emelkedett az érme értéke. Az árfolyam szempontjából, az indulást viszonylag sokáig nyugalom követte, egészen 2018-ig. Ekkor újra felkapott lett a mém érme és több, mint 1000%-os hozamot érhettek el vele a befektetők.

dogecoin érme

Ezen a ponton a két fejlesztő joggal gondolhatta úgy, hogy a kutyás token pályafutása csúcsára jutott és innen már csak lefele vezet az út. Mint az közismert, ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. 2021-ben futótűzként kezdett el terjedni a DOGE híre, köszönhetően elsősorban Elon Musk személyének. Miután a Twitteren keresztül csatlakozott a támogatók népes táborához, az árfolyam az egekbe szökött. Közel 10,000%-os hozamot érhetett el az, aki Musk csatlakozása előtt rendelkezett DOGE-val.

Azonban ahogy azt már Lao Tzu is egyértelművé tette, a nagy lángú gyertya hamar csonkig ég. Az érme képtelen volt megőrizni az akkor elért értékét, és hamar beszakadt. A 2021 májusában elért csúcsot azóta nem volt képes az érme értéke megközelíteni. Bár voltak kitörések, többnyire inkább a negatív irány volt a jellemző, eddig.

DOGE vásárlása az eToron

Mi lesz most?

A Dogecoin befektetői egyértelműen pozitívan fogadták Elon Musk bejelentését a Twitterrel kapcsolatban. Ezt igazolja az érme mostani ármozgása is: október közepe óta több, mint 50%-ot javulta a mém token értéke, és úgy néz ki, ez a trend tovább folytatódhat. Sok elemző szerint még az sem teljesen kizárt, hogy Elon ismét a szárnyai alá fogja venni a DOGE-t, ami akár a korábbinál nagyobb mértékű árfolyamváltozáshoz is vezethet. Bárhogy is legyen, érdemes lehet figyelni mi történik a közösségi oldalakon, mert ha még idejében elkapunk egy Tweetet, könnyen lehet, hogy pillanatok alatt tetemes összegre tehetünk szert.

dogecoin árfolyam diagram oktober 31

Az érme néhány év alatt közel 9000%-os hozamot biztosított a korai befektetőinek, amire ezt megelőzően kevés példa volt a kriptopiacon. Az elért profiton túl viszont valami mást is megmutat a világnak a kutyás érme története, mégpedig a közösségi médiában rejlő erőt. Idáig a döntéseket egy részvény árfolyamával kapcsolatban, elsősorban a bankok és a hedge fundok határozták meg és a kisbefektető csak annyit tehetett, hogy megpróbálja kitalálni a nagybefektetők következő lépését. Ezzel szemben a Dogecoin után több olyan érmét is láthattunk, ami egyszerűen a közösségi médiában elért népszerűségének hála rövid idő alatt képes volt az értékét megsokszorozni. A jegyzést követően például a Tamadoge közel 1000%-ot erősödött, néhány nap leforgása alatt.

Annak érdekében, hogy a befektető képes legyen követni a közösségi médiát és naprakész maradjon, rengeteg munkára van szüksége. Számtalan Twitter, Facebook és Reddit csoportot kell a nap 24 órájában szemmel tartani, és még így se biztos, hogy nem kerüli el valami a figyelmünket. Szerencsére van megoldás – illetve hamarosan lesz megoldás – ami képes összekötni a mélyreható piaci elemzéseket, a közösségi média monitorozását és az auto-trade funkciókat egyaránt.

DOGE vásárlása az eToron

Dash 2 Trade – A kriptopiac Bloomberg Terminálja

A jelenleg előértékesítési szakaszában lévő Dash 2 Trade fejlesztőinek a célja, hogy egy egységes és átfogó platformot hozzanak létre a kriptopiac elemzésére. Használatával többek között olyan eszközök válnak elérhetővé a felhasználók számára, mint a társadalmi és közösségi média indikátorok, kockázati profilozók, backtesting eszközök és a vásárlási szignálok.

Az előértékesítés első szakaszában lévő projekt néhány nap alatt már több, mint 3 millió dollárt tudott összegyűjteni, és a lendület úgy tűnik, ki fog tartani egy ideig.

dash 2 trade második előértékesítési szakasz

Ahogy az előértékesítési szakaszok követik egymást, úgy lesznek az értékesített D2T tokenek is egyre drágábbak. A minimum vásárlási limit 1000 D2T token, ami körülbelül 20 000 forintnak felel meg.

Érdemes néhány szót ejteni a fejlesztőkről is. A 15 főből álló csapat programozókból, mesterséges intelligencia szakértőkből és mennyiségi fejlesztőkből áll. Szemben más hasonló kezdeményezésekkel, munkájukat teljesen transzparens módon osztják meg a támogatóikkal. Sőt, a platform több, független szervezet validálásán is átesett, ami például a kereskedőbotok között szinte soha nem fordul elő.

Az érmék felhasználására a befektetőknek több lehetőségük is van. Lehet a klasszikus befektetési elveket követni: alacsony áron megvenni, magas áron eladni. Ha az érme hasonló utat jár be, mint a Tamadoge vagy a Battle Infinity, akkor könnyen lehet, hogy három számjegyű hozamot is el lehet majd érni.

D2T token vásárlása

D2T token

Ezen túl viszont arra is lehetőség nyílik, hogy a Dash 2 Trade platformján keresztül havi előfizetésre váltsuk az általunk birtokolt tokeneket. Ha így teszünk, akkor számos olyan elemzőeszköz fog bekerülni a fegyvertárunkba, amivel egészen biztosan meg fogjuk tudni sokszorozni a befektetéseink által elért hozamot. Gondoljunk csak bele, a mesterséges intelligencia és a közösségi média indikátor jelez számunkra egy jó lehetőséget, amit ezt követően az auto-trade funkció automatikusan meg is vásárol. A vásárlást pedig úgy teszi, hogy megfelelő stop-losst és profitszintet állít be, felkészülve ezzel arra az esetre is, ha nem úgy történne minden, ahogy szerettük volna.

A fejlesztők tervei szerint a platform először a korai befektetők számára lesz elérhető 2023 első negyedévében. Amennyiben az ütemtervet pontosan követi a csapat, egészen 2024 végéig funkciók garmadája válik elérhetővé a felhasználók számára.

Bármi is legyen a döntésünk, a több, mint 70 000 tagot számláló Telegram csoport és a kiemelkedően sikeres előértékesítési szakasz azt mutatja, hogy nagy jövő előtt áll a Dash 2 Trade. Köszönhetően az alacsony előértékesítési árnak, bárki számára ideális befektetés lehet akár rövid, akár hosszútávon.