Először és az elsők között listáz BRC-20 tokent az OKX

Az OKX az utóbbi időben egyre nagyobb elköteleződést mutatott a Bitcoin Ordinals és a BRC-20 tokenek iránt. A világ második legnagyobb kriptotőzsdéje ennek kapcsán nemrég bejelentette, hogy felveszi kínálatába az ORDI tokent.

Az OKX egy május 20-i sajtónyilatkozatban jelentette be, hogy listázza a BRC-20 szabványra épülő ORDI tokent. A hír azért számít különlegesnek, mert a nagy tőzsdék még mindig nem szánták el magukat erre a lépésre.

Az ORDI-t márciusban mémtokenként indították el, a projekt piaci kapitalizációja pedig azóta 272 millió dollárra duzzadt. Az OKX véleménye szerint az ORDI listázása „jelentős mérföldkőnek számít a Bitcoin-közösség körében”, mivel a tokennel eddig legfőképp decentralizált tőzsdéken lehetett kereskedni.

Hozzátették, hogy mindezzel a Bitcoinra épülő NFT-k hitelességéhez is nagyban hozzájárulnak, ami a gyerekcipőben járó kezdeményezésnek is jelentős hajtóerőt adhat.

A cikk írásakor az ORDI ára 12,87 dollár, a legutóbbi listázások pedig a Gate.io és a Bitget tőzsdéken történtek.

A BRC-20 pártfogója

Az ERC-20 tokenszabvány által inspirált BRC-20 tokenek a Bitcoin blokkláncán futó, NFT-khez hasonló egyedi kriptopénzek, amelyek az Ordinals protokollt használják.

Bár kísérletezésnek indult, a BRC-20 tokenek komoly támogatást nyertek a közösség körében, összesen pedig már 513 millió dolláros piaci kapitalizációt sikerült összehozniuk. Ennek viszont nem mindenki örül. A kritikus hangok főként arra a tényre világítanak rá, hogy egy a Bitcoinon futó NFT-k csak még inkább leterhelik az egyébként is kapacitásgondokkal küzdő hálózatot.

Kapcsolódó cikkünk: NFT-k beillesztése bitcoin tranzakciók címeibe: nagy port kavart az új projekt

Az OKX mindig is a kezdeményezés nagy támogatója volt, korábban az OKX Wallet volt az első olyan multi-chain tárca, amely támogatta a Bitcoin ordinalsokat.

A tőzsde döntése kapcsán Jason Lau, az OKX innovációs vezetője elmondta:

„Az OKX vezető szerepet tölt be az innovatív és hatékony funkciók bevezetésében, amelyek választási lehetőséget kínálnak a Bitcoin és a kriptó rajongói számára. A BRC-20 tokenek a Bitcoinon egyedülálló kihívást jelentenek, és izgatottak vagyunk, hogy az elsők között kínálhatunk a felhasználóknak zökkenőmentes kereskedési, be- és kiutalási élményt. Ez a kiegészítés is mutatja a szélesebb Bitcoin-ökoszisztéma növekedése iránti hosszú távú elkötelezettségünket.”