Eltűntek a nagynénik a kínai blokklánc-konferenciáról

Megtartották a koronavírus okozta válság utáni első, hagyományos értelemben vett blokklánckonferenciát Kínában. A hangcsoui találkozón érdekes módon nem a „nagynéniké” volt a főszerep.

Bár az Egyesült Államokban még nem csitult el a járvány, a szerencsésebbek pedig már a második hullámra készülődnek, addig a kínai Hangcsou városában nemrég már blokklánc-konferenciát is szerveztek.

A Hangzhou Blockchain Week eseményen több ezren vettek részt: politikusok, fejlesztők, kereskedők, bányászok, spekulánsok és DeFi-megszállottak.

Igencsak feltűnő, hogy sokkal kevesebb kínai nagynéni árasztotta el a konferenciát és készített fényképet minden előadóval.

– árulta el Quianli Ma, az 8BTC médiaoldal alelnöke.

A „nagynéni-jelenség” egyébként egy új fogalomnak számít az országban, és azokra a gazdag, középkorú nőkre alkalmazzák, akik már elég tőkével és még elegendő energiával rendelkeznek ahhoz, hogy aranyba, részvényekbe és luxuscikkekbe fektessék pénzüket.

Ma hozzátette, hogy helyettük inkább kormányzati megbízottak, fejlesztők, és általánosságban fiatalkorúak voltak főleg jelen a rendezvényen.

Hangcsou városa számára egyébként közel sem ismeretlen a blokklánc világa. A városban már akkor létesült egy blokkláncalapú ipari park, amikor egyesek még csak a blokklánc mandarinul történő írásával ismerkedtek.

Ma elárulta, hogy a kormányzat képviselői kész tervekkel érkeztek a konferenciára, amelyek főleg blokkláncalapú városokról szóltak.

Mint mondta, „most, hogy a kormány is beszállt a játékba és a legnagyobb vásárló lett, nem arról fog szólni a verseny, hogy ki blokklánca a jobb, hanem hogy kinek van több kapcsolati és pénzügyi tőkéje”.

A nyugati világgal ellentétben egyébként jellemző, hogy az ösztönzőrendszerek helyett a kínaiak inkább a való világbeli felhasználási esetekre összpontosítanak, ha blokkláncról van szó.

Néhány fontos téma

A Decrypt összefoglalója három olyan fontosabb történésre tér ki, amely témája volt a találkozónak.

Ilyen volt például, hogy a Didi (a „kínai Uber”), a Meituan (legnagyobb kínai szállítmányozó vállalat) és a Bilibili (legnagyobb kínai videómegosztó) lehetővé tette a DCEP-n keresztül történő fizetést, bár az továbbra is rejtély, miért fogják a felhasználók ezt előnyben részesíteni az Alipayjel és a WeChat Payjel szemben.

Szintén említésre méltó, hogy a Blockchain Services Network (BSN) partnerkapcsolatra lépett a Huobival való világbeli felhasználási esetek kiépítése céljából.

Megtudhattuk azt is, hogy az emberiség legfontosabb információinak tárolására elhivatott Filecoin decentralizált hálózat 4 millió ösztönző Filecoin-token szétosztását jelentette be helyi és globális bányász pooljai számára.

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük