EURO 2020 esélyek: sportfogadás Magyarország Eb-meccseire bitcoinnal

Alig egy hét választ el minket a labdarúgó-Európa-bajnokság kezdetétől, így már bőven itt az ideje annak, hogy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a résztvevő csapatokat. Milyen esélyei vannak a magyar válogatottnak az EURO 2020 csoportkörből való továbbjutásra? Ki a favorit az egyes mérkőzések esetén? És talán a legfontosabb: hol tudunk fogadni a meccsekre?

Most ezekre a kérdésekre gyűjtöttük össze a válaszokat; a fogadási lehetőségekre pedig a 1xBit jóvoltából még kriptovalutás megoldást is tudunk mutatni.

Kikkel csap össze Magyarország az Eb-n? Milyenek az esélyek az EURO 2020 sikerre?>

Magyarország nagyon kemény feladat elé néz, hiszen az F csoportba kerülve messze a legerősebb ellenfeleket kapta ki az Eb-n résztvevő együttesek közül. A csak “halálcsoportként” emlegetett Group F-ben ugyanis a magyarok mellett helyet kapott még az Eb-címvédő Portugália, illetve a legutóbbi két vb bajnoki cím birtokosa, Franciaország és Németország is.

Az F csoport meccsei itthon a Puskás Arénában, illetve Münchenben kerülnek majd megrendezésre. A jelenlegi tervek szerint teltházas Puskásban pedig biztosan szüksége lesz a magyar válogatottnak a hazai szurkolók támogatására, ugyanis egyik mérkőzésen sem számítanak a favoritnak hazai játékosaink.

A franciák különösen nagy formában vannak, s bár vb győzelmüket már csaknem három éve húzták be, az Eb-cím sincs elérhetetlen távolságra tőlük. A többek között Kylian Mbappét és a több év után visszatérő Karim Benzemát felvonultató csapat ráadásul eddig idegenben is szuperált: utolsó nyolc meccsüket mindegyiket meg tudták nyerni.

A portugálok szintén erősen teljesítettek eddig, bár nem is olyan régen pont Szerbia ellen adtak fel egy kétgólos vezetést, ami azért kisebb pecsétet ejtett hírnevükön. A németek hasonló malőrt követtek el: ők Észak-Macedónia ellen szenvedtek rendkívül meglepő vereséget néhány hete a vb egyik kvalifikációs mérkőzésén. Ezek azért mind a portugál válogatott, mind a “die Mannschaft” esetében egyszeri ballépésnek tűnnek, és az Eb-n várhatóan ennél jóval erősebben fognak szerepelni, hiszen a kvalifikációt is nagyon könnyen vették eddig. A németek esetében pedig – ahogy a magyar válogatottnál is – a hazai pálya előnye szintén fennáll.

Ki a favorit, és hányan juthatnak tovább a csoportkörből?

Nem is csoda tehát, hogy az előrejelzések legtöbbje is a franciákat teszi meg csoportelsőnek, bár se a portugálok, se a németek nem fogják könnyen adni ezt a győzelmet. És azért a magyarok sem az esélytelenek nyugalmával vágnak neki a csoportkörnek, hiszen utolsó öt mérkőzéséből négyet megnyert a válogatott, egyet pedig döntetlennel zárt.

Külön fontos még az is, hogy mivel 24 csapat jutott tovább a Eb-re, a négy csapatot tartalmazó csoportból akár hárman is tovább juthatnak majd az egyenes kieséses szakaszba. A csoportelső és -második után a harmadik a többi csoport harmadik helyezettjéhez viszonyított szereplése alapján még szintén elkerülheti a kiesést a tornán.

Mikor, hol, ki ellen és milyen oddsok mellett: a legfontosabb tudnivalók az EURO 2020 sportfogadásáról

Az magyar válogatott először Portugália ellen fog pályára lépni június 15-én a Puskás Arénában – várhatóan teltház előtt ráadásul. A 1xBit oldala szerint Magyarországnak 14% esélye van arra, hogy sikeresen vegye a címvédő elleni első akadályt. Ezt a viszonylag alacsony győzelmi esélyt az oddsok is reflektálják, ugyanis a magyar sikerre 6.7-es szorzók mellett tehetjük meg fogadásainkat. A döntetlenre 4.22, a portugálok győzelmére pedig 1.52-es odds mellett fogadhatunk, ami elég magas szorzónak számít a jelen helyzetben.

EURO 2020 esélyek: sportfogadás Magyarország Eb-meccseire bitcoinnal

A második mérkőzésre szintén itthon kerül majd sor. Itt a magyar válogatott június 19-én a franciákat fogadja. Nem hiába a franciák a favoritok – az előrejelzések szerint a magyar győzelemre csak 12%-os esély van. Erre így 8.2-es oddsot kínál a 1xBit oldala. A döntetlen 5, a francia siker pedig 1.38-as szorzó mellett tehető meg.

EURO 2020 esélyek: sportfogadás Magyarország Eb-meccseire bitcoinnal

A csoportkör utolsó mérkőzése már Németországban vár a magyarokra június 23-án. A 2014-es világbajnok a bukmékerek szerint domináns győzelmet fog aratni, hiszen a magyar győzelemre mindössze 9%-os esélyt tartanak idegenben. Ha azonban úgy gondoljuk, hogy a magyaroktól igenis várható egy meglepetés győzelem, akkor mindenképpen erre a meccsre érdemes tenni, hiszen 11-es szorzó mellett fogadhatunk erre. A döntetlen esetében 6.35 jelenleg a szorzó, Németország győzelme mellett pedig 1.255.

(Természetesen ezek a szorzók csak a cikk írása idején számítottak aktuálisnak. Fogadás előtt minden esetben ellenőrizzük, hogy jelenleg milyen oddsokat ajánlanak. Ez kiváltképp igaz a későbbi meccsekre.)

Exkluzív EUROMANIA sorsolás 1 BTC fődíjjal

A 1xBit természetesen az EURO 2020-ra is külön ajánlattal készült a sportfogadók számára, ami nem más, mint a régóta várt EUROMANIA sorsolás. Ennek keretében az Eb meccseire való fogadással extra bónuszokat nyerhetünk. Ráadásul minél többet fogadunk, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy győztesként kerüljünk ki a sorsolásból.

A győztesek az Eb minden körében kihúzásra kerülnek, így a csoportkörben, a legjobb 16 során, a nyolcaddöntőben, a negyeddöntőben, az elődöntőben és a döntőben is lesz sorsolás. A díjak pedig nem alacsonyak: akár 100 mBTC-t és ingyen fogadásokat is nyerhetünk. A fődíjról se feledkezzünk el, ami 1 BTC-t jelent a szerencsés nyertesnek.

A promóció június 1-től érvényes és egészen július 11-ig tart. A végső sorsolásra július 13-án kerül sor. Ne maradjatok le az EUROMANIA ajánlatról, hogy a legjobb EURO 2020 esélyeket szerezhessétek meg!

A játékban való részvétel semmi extrát nem igényel. Szimplán jelentkezzetek be a 1xBit fiókotokba és tegyetek meg egy EURO 2020 fogadást az egyik meccsre.

Sportfogadás bitcoin és egyéb kriptovaluták segítségével a 1xBit oldalán

Már az előbbi bekezdésekben is belengettük, hogy az EURO 2020 esélyekre a 1xBit oldalán lesz érdemes fogadni, de erre most egy kicsit bővebben is kitérünk. Van ugyanis jó pár indok, ami a fogadóiroda mellett szól.

A nagyjából 5 éves múltra visszatekintő iroda az egyik legkiemelkedőbb a kriptovalutás fogadások tekintetében, ugyanis több mint 20 kriptopénzt támogatnak. Ezek között természetesen megtalálhatjuk a bitcoint, de az ether, az EOS, a BNB, a litecoin, a ripple, a dash, a monero a dogecoin vagy a Basic Attention Token is opció lehet a befizetéseink során.

A sportfogadás mellett (ami egyébként a foci és az EURO 2020 fogadás mellett kiterjed még többek között a jégkorongra, a teniszre, a kosárlabdára, és akár az esportokra is) találhatunk nyerőgépeket, kaszinós- és kártyajátékokat is a legismertebb szolgáltatóktól. Az oldal több mint 60 nyelven elérhető, és ami számunkra a talán a legfontosabb, hogy magyar felületet is használhatunk az oldalon. Ha telefonról szeretnénk fogadni, akkor mobilos applikáció is letölthető közvetlenül a 1xBit oldaláról.

Ezen felül még mindenképpen a 1xBit mellett szól az egyszerű regisztráció és az anonimitás. A bejelentkezés során ugyanis semmilyen felesleges adatot nem kérnek el tőlünk, és hosszas személyazonosítási folyamaton sem kell átesnünk a fogadások megtételéhez. A legtöbb, amit érdemes lehet megadni, az az email címünk. Ha egy elfelejtett jelszó miatt esetleg nem tudnánk visszalépni, akkor legyen hova küldeni egy emlékeztetőt.

Végül pedig az üdvözlő bónusz ajánlat is a 1xBit egyik erőssége. Ez a befizetés összegétől függően az első négy számlafeltöltés között szétosztva összesen akár 7 BTC értékben megszerezhető. Ez például az első befizetést követően egy 100%-os bónuszt jelent, amelyet most akár 125%-ra is fel tudtok emelni, ha a regisztráció során a BAZIS125 kódot használjátok.

Végszóként az EURO 2020 esélyekről

Bár a magyar válogatott az halálcsoportba került a foci Eb esetében, azért az egyes mérkőzések még hozhatnak remek teljesítményeket a sajnos Szoboszlai Dominik nélkül felálló csapattól. Mivel pedig akár három csapat is továbbjuthat a csoportkörből az egyenes kieséses szakaszba, a magyarok korántsem számítanak esélytelennek. Ha fogadni szeretnénk a mérkőzésekre, és mindezt kriptopénzekkel szeretnénk megtenni, akkor a 1xBit oldalára lesz érdemes ellátogatni. Itt anonim módon, nagyon gyors regisztráció mellett tehetjük meg fogadásainkat az összes Eb mérkőzésre.

A magyar-portugál meccs június 15-én, a magyar-francia június 19-én, a magyar-német pedig június 23-án kerül megrendezésre. Az első kettőt hazai pályán, a Puskás Arénában játssza a válogatott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük