Ezek mennek most: A Polkadotot és a bányászati kriptókat kapkodják el a befektetők

2023 végére izgalmas fordulatokat láthatnak a blokklánc-technológia szerelmesei a szektorban. Az előző napokban ugyanis az alulértékelt mid- és large cap kriptók értéke ugrásszerűen növekedni kezdett.

Miközben a legnagyobb érmék árfolyama stagnált az előző hét során, a 11. legnagyobb kriptó, a Polkadot értéke ugrásszerűen emelkedni kezdett.

Annak ellenére, hogy kedden némi megtorpanást lehetett tapasztalni a szektorban, a DOT 30 napos viszonylatban így is képes volt lekörözni a BTC-t és az ETH-t. A bitcoin bikái a novemberi futamot követően némi pihenőre mentek decemberben, a Polkadot befektetői csak most indultak be igazán.

Ennek köszönhetően akik egy hónapja vásároltak a DOT-ból, azok írásunk idején közel 70 százalékos hozamot realizálhatnak.

Az árfolyam egészen 9 dollár fölé tudott emelkedni, amihez hasonlót 2022 augusztusában láthattunk utoljára. Ezért jelenleg közel 12 milliárd dolláros piaci méret mellett egy DOT érmét 9.04 dollárért lehet megvásárolni.

A DOT mellett azonban egy másik kriptó is egyre nagyobb népszerűségre kezdett szert tenni, köszönhetően korszakalkotó felhasználási módjának. A Bitcoin Minetrix minden jel szerint képes lehet alapjaiban megreformálni a felhőalapú bányászati szektort. Pontosan ezt felismerve pedig a BTCMTX előértékesítése napról napra egyre közelebb kerül a listázáshoz.

bitcoin-minetrix-mining-made-simple

A célösszegnek kevesebb mint 3 hónap alatt már közel a fele teljesült, így akik nem szeretnének lemaradni a kedvezményes áron elérhető tokenekről, azoknak érdemes rövid időn belül a tettek mezejére lépni.

Ezzel kapcsolatban azonban jó hír, hogy a Bitcoin Minetrix weboldala magyar nyelven is elérhető. Az meg már csak hab a tortán, hogy a vásárlás során akár bankkártyát is lehet használni.

Miért növekedik a Polkadot értéke?

A DOT árfolyama látszólag a semmiből kezdett emelkedni, azonban közelebbről megvizsgálva jól láthatjuk, hogy egyáltalán nem erről van szó. Sokan úgy vélik, a layer-1 piac egyik királyának ökoszisztémáját a befektetők többsége még csak most kezdte el felfedezni.

Szemben a konkurenciával, a Polkadot nem csupán a szektor egyik legmagasabb stakelési jutalmát kínálja (18% APY), hanem egy szigorúan ellenőrzött, decentralizált rendszert is.

Továbbá arról sem lehet megfeledkezni, hogy a projekt fejlesztői számos izgalmas fejlesztést helyeztek kilátásba. Ilyen például a hamarosan megjelenő Agile Coretime, az on-demand parachainek vagy az $ETH Snowbridge.

A legfontosabb fejlesztés viszont kétségtelenül a Polkadot 2.0 megjelenése lesz. Ezzel nem kizárólag a parachainek válnak majd elérhetővé, hanem megjelenik a cross-chain kompatibilitás illetve a on-chain kormányzás is.

Végezetül, ám kicsit sem utolsó sorban frissítésre fog kerülni a Nominated Proof of Stake (NPoS) mechanizmus.

Polkadot előrejelzés – Meddig tarthat a DOT futam?

Kétségtelen, hogy 2023 kiváló év volt a Polkadot befektetőinek, és úgy tűnik, a következő esztendő is hasonló lehetőségeket tartogat.

Mostanra ugyanis azok, akik januárban vásároltak a DOT-ból, 104 százalék hozamot tudtak elérni. A közelgő bikafutamnak hála pedig a jelek szerint ez a tempó csak gyorsulni fog 2024-ben.

A népszerű elemző, CryptoGuerilla szerint ezért a DOT árfolyama 6-8 héten belül 16 dollár felett is lehet. Hasonlóan vélekedik @i_bot404 is, akik 20,000 követőjével osztotta meg Polkadot elemzését.

Ebből kiderül, hogy amennyiben ezen a héten 9.2 S/R szint felett zár a DOT, abban az esetben a következő állomás a 16 dollár lehet.

Az ide vezető út azonban nem könnyű, hiszen át kell törni a 30 hónapos EMA által állított 11.14 dollárt. Továbbá a várható árfolyammal kapcsolatban azt is fontos kiemelni, hogy rövidesen egy eladási hullám is bekövetkezhet.

Könnyen lehet, hogy egy esetleges megtorpanás következtében az előző hónapban csatlakozó befektetők megkezdik az elért profit realizálását. Amennyiben ez bekövetkezik, úgy a hőn áhított 16 dollár elérése is távolabb kerül a valóságtól.

Mindezek ellenére viszonylag alacsony eladási hangulatot lehet tapasztalni, így elmondható jelenleg az irányítás a bikáknál van.

Érdekel a Bitcoin Minetrix

6 millió dollárnál a Bitcoin Minetrix – 1000 százalékos hozam a láthatáron?

A Bitcoin Minetrix egy gyűjtési szakaszában lévő, felhőalapú bányászatot kínáló szolgáltató. Az előértékesítés során mostanáig 6 millió dollár gyűlt össze és a bevétel növekedésének üteme szemmel láthatóan gyorsul.

A Bitcoin Minetrix legfontosabb tulajdonsága, hogy a konkurenciával szemben képes transzparens, megbízható módon bevételhez juttatni a felhasználókat.

Az ERC-20 BTCMTX lekötését követően kreditek kerülnek jóváírásra, melyeket kizárólag elégetni lehet. Ezt követően az elégetett kredit arányában felhőalapú számítási teljesítményt fogunk kapni. Ennek a mennyisége alapján végül részesülni fogunk majd a kibányászott BTC egy részéből.

Bár a sikeres bányászatra nincs garancia, a stakelésért cserébe szintén kapni fogunk majd BTCMTX tokeneket. Vagyis lényegében két különböző, teljesen passzív módon juthatunk majd bevételhez a Bitcoin Minetrix segítségével.

bitcoin-minetrix-mobil-app

A készítők tervei szerint már közvetlenül a megjelenésnél elérhetővé fog válni a Bitcoin Minetrix mobilalkalmazás. Ezzel nem kizárólag ellenőrizni lehet majd a megszerzett profitot, hanem akár fel is lehet azt venni, sőt a kreditégetésre is sort lehet keríteni.

A csatlakozás rendkívül egyszerűen és gyorsan elvégezhető, ezért a Bitcoin Minetrix kezdő befektetők számára is ideális választás lehet.

Megnézem a Bitcoin Minetrix oldalát

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**