Ezeket a mém kriptokat érdemes még most megvásárolni

Nem túlzás azt mondani, hogy jelenleg a mém érmék korszaka tombol a kriptoszektorban. Elég, ha csak arra gondolunk, mennyi hír esett az előző napok során olyan projektekről, mint a Pepe, a Shiba Inu vagy a hamarosan az OKX tőzsdén is elérhető $SPONGE.

Ezek a projektek kivétel nélkül hatalmas sikereket tudtak elérni, azonban a hiányos felhasználási módjuknak köszönhetően hamar negatív irányba fordult árfolyamuk. A korábbi csúcshoz képest a Pepe több mint 60%-ot, míg a Shiba Inu 90% felett veszített értékéből.

Talán az egyetlen kivétel ezek közül a $SPONGE, aminek értéke jelenleg is az erősödés jeleit mutatja.

Ennek ellenére számos olyan projekt van, melyek még ezeknél is nagyobb megtérüléssel kecsegtetnek, egyben izgalmas felhasználási módokkal rendelkeznek.

Ha nem szeretnél mindig a trend után menni, és végre az elsők között lecsapnál egy tokenre, akkor ez a cikk neked szól!

Love Hate Inu (LHINU)

A Love Hate Inu egyértelműen az a projekt, amit hiba lenne kihagyni. A natív LHINU érmék május 19-én kerültek listázásra az OKX, ezt követően pedig az Uniswap kriptotőzsdén váltak elérhetővé. A listázás után pedig nem meglepő módon hatalmas bikafutam vette kezdetét.

Ennek ellenére egyáltalán nem késő csatlakozni a befektetők közé, mivel a Love Hate Inu üzleti tervének, kiváló csapatának és innovatív megoldásának köszönhetően a most látható árfolyam még csak a kezdet.

Ezzel kapcsolatban számos szakértő van azon a véleményen, hogy a népszerű szavazós token, az LHINU értéke akár a százszorosát is érheti hamarosan. Ez ugyan elsőre túlzásnak tűnhet, azonban köszönhetően a projekt alacsony piaci kapitalizációjának, egyáltalán nem kizárt egy, még ennél is jelentősebb árfolyamnövekedés.

Elég, ha csak arra gondolunk, hogy azok a befektetők, akik jókor vásároltak Shiba Inut, 15 millió százalék (!) haszonra tudtak szert tenni.

lhinu szavazas

A Love Hate Inuval csak nyerni lehet?

Abban az esetben, ha még nem találkoztál volna vele, a Love Hate Inu egy vote-to-earn rendszerre épülő platform. Az oldal felhasználói különböző közéleti szereplőkre leadhatják a szavazatukat, amivel így profithoz tudnak majd jutni.

Ahhoz azonban, hogy a szavazásokon részt lehessen venni, nem csupán LHINU érmékkel kell rendelkezni, hanem ezeket stakelni is kell.

Ennek a megoldásnak hála a Love Hate Inu felületén megtalálható szavazások mindegyike megbízható eredménnyel fog rendelkezni.

Ez pedig hatalmas előny, hiszen a temérdek internetes troll és szavazóbot miatt egyre nehezebb megbízható eredményekkel járó közvélemény-kutatásokat lebonyolítani.

Ezzel kapcsolatban a Love Hate Inu fejlesztői úgy tervezik, hogy még idén lehetővé teszik cégek számára is, hogy a Love Hate Inu felületén keresztül készíthessenek különböző felméréseket.

Ezzel pedig nem kizárólag a cégek, hanem maguk a felhasználók is nyerhetnek, mivel az ezeken való részvétellel számos digitális és valós ajándékot is be lehet szerezni.

Amennyiben szeretnél csatlakozni a Love Hate Inu korai befektetőihez, az OKX tőzsdén ezt egyszerűen megteheted!

Love Hate Inu megnyitása

AiDoge (AI)

A Love Hate Inu mellett az AiDoge is azon ritka projektek egyike, ami egy teljes szektort hódíthat meg hamarosan.

Az AiDoge előértékesítése során, mindössze néhány hét alatt a fejlesztőknek sikerült 9 millió dollárt meghaladó összeget összegyűjteni az AI tokenek eladásával.

A töretlen siker mögött minden bizonnyal az eddig nem látott technológia állhat. A fejlesztőknek ugyanis sikerült ötvözni a ChatGPT-t és a MidJourney-t, amivel egy különleges mesterséges intelligenciával üzemelő mémgenerátort alkottak meg.

Ezt a csapat kriptohírek és a legfrissebb mémek segítségével tanította, így a használat során mindig aktuális mémeket lehet majd létrehozni.

aidoge fooldal

A mémgenerátort azonban kizárólag kreditekért cserébe lehet használni, melyeket a piactéren keresztül AI érmékért, vagy stakeléssel lehet szerezni.

A használat pedig felettébb egyszerű lesz, mivel csak meg kell adnunk néhány címszóban, hogy milyen mémet szeretnénk létrehozni. Ezt követően pedig a mémgenerátor elkészíti számunkra a legviccesebb képet a leginkább passzoló felirattal.

Miután ezzel végeztünk, a mém kikerül a hírfolyamra, ahol az oldal felhasználói szavazhatnak majd róla. Minden hónap végén a legmagasabb pontszámot elérő képek készítői pedig különböző jutalmakban részesülhetnek.

Végezetül, miután a jutalmak kiosztásra kerültek, a szavazatok lenullázódnak. Ennek köszönhetően pedig minden hónapban az AiDoge közösségének tagjai egyforma esélyekkel indulnak a díjakért.

Abban az esetben, ha felkeltette érdeklődésedet a projekt, az AiDoge honlapján Ethereum, Tether (USDT) Binance Coin, vagy akár bankkártya segítségével tudsz csatlakozni.

Nézd meg az AiDoge-t

SpongeBob ($SPONGE)

Számos olyan mém tokent láthattunk a múltban, ami bár viccből lett létrehozva, mégis az általa elért haszon számos ember életét változtatta meg.

Könnyen előfordulhat, hogy a jelenleg nyolc különböző kriptotőzsdén listázott $SPONGE is egy ilyen projekt lesz.

Köszönhetően a $SPONGE kedves, egyúttal könnyen felismerhető látványvilágának egészen biztosan kriptobefektetők sokasága fogja a tokent a szívébe zárni.

A projekt mindössze két hete érhető el a széles közönség számára, ennek ellenére azonban a $SPONGE egészen különleges sikert tudott elérni.

sponge token fooldal

Szinte pillanatokon belül képes volt az érme megsokszorozni az értékét, ráadásul a jelek szerint ez még mindig csak a kezdet.

A jelenleg is tartó OKX szavazáson ugyanis a $SPONGE-ra is lehet szavazni. Abban az esetben, ha a kedves kis szivas elegendő szavazatot tud szerezni, azonnal listázásra fog kerülni az OKX felületén.

Az ehhez hasonló események pedig minden esetben jótékonyan hatnak egy érme árfolyamára, hiszen ezáltal jóval szélesebb közönség számára válik lehetővé az érmével való kereskedés.

Amennyiben szeretnéd a $SPONGE-ot az OKX-en látni, egyszerű dolgod van. A szavazáson való részvételhez csak rendelkezned kell legalább 10 dollárnyi tokennel, majd leadnod a szavazatod.

Ha szeretnéd jobban megismerni a $SPONGE-ot, látogass el a projekt weboldalára, vagy keresd fel a Twitter, vay Telegram profilját.

Sponge token vásárlás

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**