Ezért állt le a legnagyobb Monero bányászati pool

A Monero (XMR) napjainkban is az egyik legnépszerűbb coinnak számít bizonyos kriptovalutás körökben, főleg azért, mert talán ez az a kriptovaluta, ami a maximális anonimitást képes nyújtani. Ezt a közösséget igazi sokként érte az a hír, amely szerint a MineXMR, a legnagyobb monero bányászati pool augusztus 12-én befejezi működését. Az addig hátralévő időben kell a bányászoknak másik poolba átkerülniük.

A MineXMR ezért húzza le a rolót

A hivatalos bejelentés eléggé szűkszavú volt, a MineXMR nem is közölte a leállás okát. Arra kérték a bányászokat, hogy a működésüket helyezzék át más poolokba, illetve kiemelték, hogy bármilyen, a lezárás dátuma után függőben maradt jutalom még elküldésre kerül. Amiért kifejezetten aggasztó lehet ez a hír, az a tény, hogy a MineXMR biztosítja a Monero hálózat hashrátájának legnagyobb részét. A miningpoolstats adatai szerint pontosan 40% az aránya a teljes teljesítményben. Ezért is kell arra számítani, hogy az ezt a kriptovalutát bányászók között jelentős mozgolódás lesz a következő két hétben. A MineXMR mindenesetre ajánlott is egy új poolt a bányászai számára. Azt javasolták, hogy a hashrátás ranglista alapján 7. helyen álló p2pool decentralizált pooljába menjenek át az eddigi MineXMR bányászok.

Monero

Ennek okaként azt jelölték meg, hogy nincs pool díj, továbbá teljes egészében közösségvezérelt a projekt, nincs központi irányítás. Az XMR közösség tagjai egyébként különféle közösségi platformokon heves találgatásba bonyolódtak arról, hogy miért áll le a MineXMR. A legvalószínűbb magyarázat szerint a MineXMR így szeretné védeni a hálózatot és hozzájárulni, hogy még decentralizáltabb legyen a Monero. Egy ideje már ugyanis kritikák érték a poolt azért, mert egymaga felelt a teljes hashráta 40%-áért. Az augusztus 12-ei dátumot pedig valószínűleg azért választották, mert a Monero hálózata augusztus 13-án hardforkon fog átmenni, ami egyébként is hozna változásokata a hálózat számára.