A Facebook volt alelnöke lesz a Coinbase jogi vezetője

  • 8
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A Facebook volt alelnöke és jogi főtanácsosa Paul Grewal lesz a Coinbase kriptotőzsde jogi csapatának vezetője.

Július 8-án a Coinbase hivatalos blogján bejelentette, hogy a kriptovaluta tőzsde jogi igazgatójának szerepét Paul Grewal tölti majd be. A Facebook előtt Grewal több mint öt évig volt Kalifornia északi kerületi bírója. Karrierje során többször szembesült a technológia legnagyobb és legbonyolultabb jogi kérdéseivel. A kriptotőzsde úgy véli, hogy a Coinbase számára elegedhetetlen a tapasztalata, hiszen több mint 1000 peres eljárásban vett részt.

Grewal olyan ügyekben is jelentős szerepet játszott, mint az Apple kontra Samsung, és az Oracle kontra Google. A Facebooknál több mint 200 fős jogi csapatot vezetett és különböző szabályozási ügyeket, peres ügyeket és kereskedelmi kérdéseket felügyelt.

A Coinbase közleményéből azt tudni, hogy Paul felügyeli majd a globális üzlet minden jogi kérdését, és irányítja a kriptotőzsde jogi osztályát. A volt amerikai bíró fogja emelett vezetni a pénzügyi szolgáltatások szabályozóival folytatott tárgyalásokat, és támogatja a vállalat globális növekedését. Grewal az új pozícióval kapcsolatban azt mondta, hogy „láttam, hogy a Coinbase teljes csapata mennyire tehetséges és elkötelezett, ezért úgy döntöttem, hogy ennek a csapatnak a részévé kell válnom.”

A Coinbase bejelentése két hónappal azután történt, hogy korábbi vezető jogi tanácsadója, Brian P. Brooks két év után távozott a tőzsdétől. Ő jelenleg az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumához tartozó Kincstári Hivatal vezetője.

További érdekes cikkeink:

A Coinbase beszállt az állami blokkláncelemző játékba. Értsd: kémkedésbe.

A bitcoin 10 ezer dollár felett járt, a Coinbase pedig leállt

OmiseGO (OMG) airdropot indít a Coinbase a 2017-ben elmaradt után

Kövess minket Facebook, Instagram és Twitter oldalainkon, hogy mindenről percre pontosan értesülj.😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.