Faképnél hagyják a Pepe-t a befektetőt miközben a Launchpad XYZ és a Sonik szárnyal

Mindenki kedvenc zöld békája, a $PEPE igazán nehéz időszakon megy keresztül. Ez pedig nem csupán a piaci viszonyoknak, hanem a Pepe készítőinek is köszönhető.

A napokban ugyanis szemfüles elemzők észrevették, hogy gyanús érmeallokáció lett végrehajtva a fejlesztők kriptotárcájából. Egészen pontosan 16 millió dollár értékű Pepe került át több kriptotőzsdére arról a tárcacímről, ami eredetileg a csapathoz köthető.

A tranzakció egy úgynevezett multisig tárcáról lett elvégezve. Ez azt jelenti, hogy bármilyen utaláshoz az interneten elérhető adatok szerint összesen 8 különböző felhasználó beleegyezése szükséges.

Érthető módon miután az eseménynek híre ment az érme körül pánikhangulat alakult ki, aminek következtében hatalmas eladási hullám vette kezdetét. Írásunk idején a $PEPE két hét alatt összesen 38%-ot vesztett értékéből, és egyelőre a trend stabilnak látszik.

További furcsaság, hogy a multisig tárca hozzáférése megváltozott az utalást követően, minek következtében mindössze már csak 3 ember beleegyezése kell a használathoz.

Az események után a Pepe csapata közleményt adott ki, amiben tájékoztatják a befektetőket, hogy több korábbi tag önkéntes akciója volt látható.

Ezt követően ugyan lehetett látni némi erősödést az árfolyamban, azonban ezt végül további gyengülés követte.

Biztosra nehéz lenne megmondani, hogy mi történt a háttérben az viszont egyértelműen látszik, hogy a Pepe értékének csökkenésével párhuzamosan ugrásszerűen megnőtt a Launchpad XYZ és a Sonik előértékesítése során befolyt összeg.

Vagyis úgy tűnik, a zöld béka helyett a kereskedők inkább ezeket a kezdeményezéseket preferálták.

Bár a két projekt kétségtelenül más felhasználási móddal rendelkeznek, abban mégis megegyeznek, hogy a listázás után váthatóan igen magas hozamot tudnak majd elérni a korai befektetők.

Miért kapkodják el a Launchpad XYZ érméit a befektetők?

A Launchpad XYZ esetében egyértelműen látszik, hogy a befektetők díjazzák azokat a projekteket, melyek a mém érmékkel szemben valós felhasználási móddal rendelkeznek. Bár a Pepe-hez hasonló érmék csábítóak lehetnek, hiszen a legtöbb ilyen kezdeményezés magas megtérüléssel kecsegtet, hosszú távon mégis a Launchpad XYZ-hez hasonló ökoszisztémák érhetik meg jobban.

Ezek ugyanis a legtöbb esetben olyan különleges eszközöket kínálnak, melyeknek segítségével nem kizárólag magas hozamot érhetsz el, hanem a kereskedéseidet is egy magasabb szintre emelheted.

Launchpad XYZ főoldal

Ami pedig a legjobb, hogy a felsoroltakon túl a Launchpad XYZ hozzáférést biztosít a Web3 teljes világához.

Így legyen szó izgalmas play-to-earn játékról, előértékesítésről, vagy akár töredékvásárlásokról, a Launchpad XYZ ökoszisztémája mindezekre kiterjed.

A készítők pedig szerették volna biztosítani a követőket, hogy nem csupán a levegőbe beszélnek. Pontosan ezért már most lehetőség van egyes eszközöket kipróbálni, teljesen ingyen.

A napokban érkezett bejelentést követően a csapat hozzáférés biztosít a Launchpad XYZ szignálokat megosztó Telegram csoportjához. Ehhez most a weboldalon keresztül másodpercek alatt tudsz csatlakozni, bármilyen anyagi elköteleződés nélkül.

A csoportban pedig a fejlesztők által készített mesterséges intelligenciának hála biztos lehetsz benne, hogy a legjobb kereskedésekről fogsz értesülni. Mostanáig több alkalommal is 100% feletti kereskedésről értesülhettek a csoport tagjai, illetve egy ízben egy 7000%-os befektetést is fülön lehetett csípni.

Launchpad XYZ Terminál

Ráadásul a csoportban nem csupán szignálokhoz férhetsz hozzá, hanem tanácsot is kérhetsz a befektetétesiddel kapcsolatban. Így ha például nem vagy benne biztos, hogy mikor érdemes eladni az érméidet, vagy melyik projektbe érdemes befektetni, akkor ezeket is kérdéseket a csoportban bátran felteheted.

A Telegram csoport azonban nem az egyetlen újdonság, amire érdemes odafigyelni a Launchpad XYZ-vel kapcsolatban. Ugyanis a készítők egy különleges NFT-szintrendszert is bevezettek. Ennek segítségével pedig a tetemes eszközkínálat mellé további figyelemre méltó extrákra számíthatsz.

A vásárlásod mellé most NFT-ket kapsz

A csapat úgy tervezi, hogy a megjelenést követően több különböző szintű szignálcsoport is elérhető lesz. Ezekhez a hozzáférést pedig NFT-k fogják biztosítani.

Összesen 5 különböző szintű NFT-t lehet majd beszerezni, melyekkel más és más jutalmakhoz lehet majd hozzáférni.

A széles választéknak hála pedig kis- és nagybefektető egyaránt meg fogja találni a számára ideális NFT-szintet.

Például amennyiben nem szeretnél egyszerre nagyobb összeget kiadni, úgy már 50 dollár befizetésével tagja lehetsz a “Doge” csoportnak. Ezzel az alap Telegram csoporthoz kaphatsz hozzáférést, illetve hetente e-mailen értesülhetsz a piac összes lényeges eseményéről.

Launchpad XYZ NFT-k

Amennyiben nagyobb befektetésre készülsz, úgy a 200 dollár feletti Shiba, illetve az 500 dollárt meghaladó Pepe szinteket neked találták ki. Ezeknél a korábban említett extrákon túl több Telegram csoporthoz is csatlakozhatsz. Továbbá a Launchpad XYZ által fejlesztett “LPQ” pontozórendszer által összeállított kereskedéseket is megtekintheted.

Azok számára, akik még ennél is nagyobb összegekkel kívánnak hozzájárulni a projekthez, az 5000, illetve a 25 000 dollár feletti Vitalik és Elon szinteket érdemes fontolóra venni.

Az Elon-szintű befektetők gyakorlatilag minden lényeges részéhez hozzá fognak férni az oldal eszközkínálatának, teljesen korlátlan módon.

Ha pedig még ez sem győzött volna meg, most a vásárlásod mellé további 20% érmét fogsz kapni, teljesen ingyen.

Amennyiben szeretnél a projektet jobban is megismerni, látogass el még ma a Launchpad XYZ weboldalára!

 

Launchpad token vásárlás

A Launchpad XYZ mellett a Sonik is hódít

Érdekes jelenség, hogy a Launchpad XYZ-vel párhuzamosan a Sonik előértékesítése is új lendületet vett.

A projekt gyűjtése csak néhány nappal ezelőtt indult, mostanra mégis 750 000 dollár értékben sikerült eladni a natív ERC-20 $SONIK érmékből.

A kirobbanó érdeklődésben pedig egészen biztosan fontos szerepet játszik az a tény, hogy a Sonik tokeneket stakelni is lehet. Ennek köszönhetően a vásárlás után azonnal bele is vághatsz a passzív jövedelem megszerzésébe.

Írásunk idején a Sonik érmékkel megkereshető éves hozam mértéke 92%, vagyis egyetlen év alatt a befektetésed közel dupláját meg tudod szerezni $SONIK érmék formájában.

Sonik ütemterv

A stakelés során minden alkalommal amikor egy új Ethereum érme jelenik meg a hálózaton, azzan párhuzamosan felszabadul 9125 Sonik érme is. Ezek pedig annak arányában kerülnek szétosztásra, hogy a likviditási poolban a befektetők mekkora mennyiségű érmét stakelnek.

A Sonik további érdekessége, hogy a fejlesztők mindössze 2.098 millió dollár összegyűjtését tűzték ki célul. Mivel ekkora mérettel válik majd 5 nap múlva elérhetővé a projekt, ezért várhatóan a listázás után jelentős mértékű áremelkedésre lehet számítani.

Ezzel kapcsolatban elég ha csak arra gondolunk, hogy egy átlagos napon nagyjából 100 millió dollár értékben cserélnek Pepe érmék gazdát.

Sonik tokenomika

Amennyiben ennek csak a 2%-a Soniknál landol, azzal a most csatlakozó befektetők könnyedén meg tudták duplázni a befektetésüket.

Abban az esetben, ha a vásárlás előtt szeretnéd közelebbről is megismerni a Sonik vicces világát, látogass el még ma a magyar nyelven is elérhető weboldalra.

Megnézem az Sonik coin oldalát

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**