Félrevezető posztok miatt perelték be Kim Kardashiant

Kim Kardashian még tavaly júniusban osztott meg egy posztot a közösségi médiában, amelyben egy nem túl ismert, EthereumMax nevű kriptovalutát népszerűsített.

“Ti benne vagytok a kriptóban?” – írta az Instagramon, ahol több mint 278 millió követője van. “Ez nem pénzügyi tanácsadás, csak megosztom veletek, amit a barátaim most mondtak nekem az EthereumMax tokenről!”

Hét hónappal Kardashian posztja után az EthereumMax elvesztette értékének mintegy 97%-át, ezt követően pedig több hírességet is bepereltek a kriptovaluta reklámozása miatt. Kardashian egyike azon közéleti személyiségeknek, akiket Floyd Mayweather bokszolóval és Paul Pierce korábbi profi kosárlabdázóval együtt bepereltek. A vád szerint a hírességek posztjaikkal félrevezették az embereket a tokennel kapcsolatban.

A keresetet január 7-én nyújtották be a kaliforniai bíróságon, és az említett hírességek mellett az EthereumMax alapítóit is azzal vádolták meg, hogy félrevezető posztokkal bírták rá az embereket a vásárlásra. A keresetet egyébként Ryan Huegerich nyújtotta be. Huegerich is a félrevezető posztok áldozata lett, ő még tavaly vásárolt a vállalat EMAX tokenjeiből.

Kardashian Instagram posztja mellett az EthereumMaxot a Boston Celtics korábbi játékosa, Pierce is népszerűsítette a Twitteren, Mayweather pedig tavaly júniusban a Logan Paullal vívott bokszmeccsén reklámozta a tokent. A nézők a kriptovalutával fizethettek a jegyekért, ami miatt az EthereumMax eladásai több mint kétszeresére nőttek a mérkőzést megelőző napokban. Az EMAX tokenek egyébként blokklánc alapúak, és semmi közük nincs az Ethereumhoz, a második legnagyobb kriptovalutához.

Nem ez volt Mayweather első bírósági eljárása

Az EMAX tokenek értékének hirtelen emelkedése majd csökkenése miatt sokan azzal is vádolják Kardashiant és a többi hírességet, hogy “pump and dump” módszerrel bizonytalan hátterű digitális eszközöket reklámoztak amíg az árfolyam magas volt, hogy aztán eladják őket.

“Nem egy olyan történetet ismerünk, amelyben emberek a megtakarításaikat vesztették el, mert a gyors meggazdagodás reményével a kriptobuborékba csábították őket, miután hallgattak kedvenc influencerükre, aki kész volt elárulni rajongói bizalmát egy bizonyos összegért.” – mondta Charles Randell, a brit pénzügyi magatartási hatóság vezetője egy beszédében, amelyben Kardashian félrevezető posztjairól is beszélt.

A hírességek Matt Damontól kezdve a TikTok sztáron Charlie D’Amelion át a futballista Tom Bradyig továbbra is népszerűsítik a kriptovalutákat, annak ellenére, hogy a befektetők jelentős kockázatot vállalnak az olyan kevésbé ismert tokenek megvásárlásával, mint az EMAX. Nem ez az első alkalom, hogy Mayweathernek bírósági tárgyaláson kell résztvennie ehhez hasonló promóciók miatt. A bokszoló ugyanis 2018-ban nem hozta nyilvánosságra azokat a kifizetéseket, amelyeket az Initial Coin Offerings-be történő befektetések reklámozásáért kapott.

Az EthereumMax egyik képviselője egyébként egyik nyilatkozatában azt mondta a Wall Street Journalnak, hogy Kardashian bejegyzésének „csak az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a projektre és annak hasznosságára.”