Fogadj Messiék továbbjutására Ethereummal

Dübörögnek az UEFA nyolcaddöntő mérkőzései. Kedden többek között a Chelsea mérte össze tudását a Dortmunddal, a szerdai nap legfontosabb mérkőzésén pedig a Bayern München néz majd farkasszemet a Paris Saint-Germainnal.

Írásunkban tüzetesen végigvesszük a csapatok múltbéli teljesítményét, a szerda este várható esélyeket, továbbá elmondjuk, hogy miért a Lucky Block kaszinóban érdemes fogadásokat kötni.

Ha követed az UEFA-bajnokok ligáját, imádod Messit vagy csak szeretnél egy kis profithoz jutni, akkor ezt a cikket mindenképpen érdemes elolvasnod!

Korábbi találkozók

A nyolcaddöntők első felében izgalmas játékot láthattunk a két csapattól. A PSG ugyan keményen harcolt, mégsem voltak képesek megállítani a fantasztikus formában lévő Bayernt.

A Bajorok jelenleg fej-fej mellett a Dortmunddal első helyen állnak a Bundesligában, továbbá a BL-győzelemre is esélyesek.

A februári találkozó első félideje viszonylag kényelmes tempóban indult, majd a második félidőben mindkét csapat magasabb sebességi fokozatra kapcsolt. Miután a 53. percben Kingsley Coman hatalmas gólt lőtt a PSG-nek, Mbappé is a pályára lépett. Ekkor már mindkét csapat hajtott, azonban a németek védelme tökéletesen állta a sarat.

Az előző 5 évben a PSG és a Bayern többször is találkoztak, a francia csapatnak viszont csak a 2021-es UEFA-bajnokok ligája egyik mérkőzésén sikerült nyerni.

Bayern München

Sajnálatos módon Lucas Hernandeznek még egy ideig távol kell maradnia, az őt helyettesítő kanadai Alphonso Davies viszont eddig tökéletes megállta a helyét.

A Bayern jobbhátvédek terén nincs viszont könnyű helyzetben: Noussair Mazraoui megsérült, Bejamin Pavardot pedig kiállították. Szerencsére azért félteni nem kell őket, miután a télen igazolt Joao Cancelo probléma nélkül tölti be a pozícióit.

Jó hír, hogy minden jel szerint a szenegáli Sadio Mane a korábbi sérülését követően újra a pályára állhat már a héten. A jelenléte biztosan rendkívüli lökést adna a bajoroknak.

PSG

A párizsi csapatnak nem lesz könnyű dolga, hiszen az egyik legjobb játékosuknak sérülés miatt ki kell hagynia a szerdai találkozót. A 31 éves brazil Neymar egy korábban szerzett bokasérülés miatt már biztosan nem fog játszani.

Ezen felül szintén csak a pálya szélén lesz jelen a két védő, Persnel Kimpembe és a Achrag Hikim, illetve a középpályás Renato Sanches.

Ennek ellenére biztosak lehetünk benne, hogy a Messi-Mbappé páros továbbra is életveszélyes kettőst fognak alkotni.

Bayern – PSG: tippek esélyek

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy bajoroknak sima esélye lehet a győzelemre, ez azonban egyáltalán nem biztos.

A Bayern a mostani szezonban szenzációs eredményeket mutathat fel: nem elég, hogy a Bundesliga első helyén állnak, a BL-győzelemre is esélyesek.

Pontosan emiatt a fiatal sztáredző, Nagesmannra vállára viszont hatalmas nyomás nehezedik, mivel a Bayern részéről mindenki a tökéletes teljesítményt várja el.

A Paris Saint-Germain viszont a mostani Bajnokok Ligájában nem tud kifejezetten jó eredményeket felmutatni. A kritika nem kizárólag a Bayern elleni vereséggel kapcsolatban fogalmazódott meg, sokan kifogásolták Messi és Neymar szezonban nyújtott gyenge játékát is.

bayern munchen psg kriptovaluta fogadas

A PSG-nél viszont van még valaki, aki képes lehet az eseményeken fordítani, mégpedig Mbappé. A 24 éves szupersztár könnyen lehet, hogy képes lehet egymaga változtatni a németek elleni a mérkőzés végeredményén.

Bár a pakliban benne van a meglepetés, a legnagyobb esély így is egy Bayern győzelemre van.

  • ⚽ Bayern München – Paris Saint-Germain
  • 📅 Kezdés: Március 8. – 21:00
  • 🏟️ Helyszín: Allianz Arena
  • 🎲 Favorit: Bayern München

Fogadj a Lucky Blockon

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz

Kinek lehet érdemes a Lucky Blockot választania?

Röviden, mindenkinek!

A legfontosabb, amit a Lucky Blockról tudni érdemes, hogy szemben az online kaszinókkal, a Lucky Block rendszerében a tranzakciók blokklánc-technológiára épülnek.

Ennek az elsődleges célja az, hogy az oldalon végrehajtott különböző utalásokat pillanatok alatt végre lehessen hajtani. A legtöbb online kaszinó esetében bár a befizetés a legtöbbször azonnali, a nyeremény felvétele akár 5 munkanapot is igénybe tud venni.

Kriptopénzek használatával viszont el lehet kerülni a többnapos várakozást, és a megszerzett nyeremény néhány perc alatt a tulajdonunkba fog kerülni.

Ha te azok közé tartozol, akik szeretnék a nyereményüket azonnal megkapni, akkor mindenképpen érdemes adni egy esélyt a Lucky Blocknak.

lucky block sportfogadas foci meccsek

Szintén a Lucky Block előnyei közé kell sorolni a gyors és egyszerű regisztrációt. A leendő tagoknak nem szükséges várakozni a KYC-ellenőrzése: csak el kell látogatnod a Lucky Block magyar nyelven is elérhető honlapjára, rákattintani a „Feliratkozás” gombra, majd megadni a kért adatokat. Ezt követően máris teljes jogú tagja vagy az oldalnak.

Mint azt említettük, a Lucky Block kriptopénzeket használ. Ennek ellenére viszont nem szükséges külön kriptotőzsdén vásárolni valamelyik elfogadott kriptoból ahhoz, hogy el tudd végezni a befizetést. Az oldal úgy lett létrehozva, hogy a befizetés során akár bankkártyát is lehet használni.

Egyszerűen elutalod a Lucky Block számládra a feltölteni kívánt összeget, majd a Lucky Block oldala azt automatikusan át fogja váltani Bitcoinra.

Természetesen amennyiben rendelkezel valamelyik népszerű kriptoval, például Ethereummal, a befizetést nagyobb biztonság mellett, kártyaadataid megadása nélkül el fogod tudni végezni.

Fogadj a Lucky Blockon

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz

A Lucky Block lesöpri a konkurenciát

Amennyiben már találkoztál online kaszinókkal jól tudod, hogy a legtöbb esetben az újonnan csatlakozók jelentős bónuszokra számíthatnak. Nincs ez máshogy a Lucky Block esetében sem.

Az első befizetést követően most 200% befizetési bónusznak lehetsz a büszke tulajdonosa. Ehhez csak annyi a dolgod, hogy a gyors regisztráció után befizetsz minimum 20, maximum 5000 eurót.

Ha ez nem lenne elég, a befizetés mellé még 50 ingyenes pörgetést is fogsz kapni a Wanted Dead or a Wild játékban.

A hatalmas bónuszok mellett viszont más érvek is szólnak az oldal mellett.

A tagok válogathatnak a több ezer izgalmas nyerőgép, élő asztalos játék vagy kártyajáték közül. Legyen szó pókerről, blackjackről vagy élő Monopoly-ról, a Lucky Blockon meg fogod találni a neked való szórakozást.

kaszinojatekok lucky block 21241

Ezek mellett most teljesen ingyen, bármilyen regisztráció nélkül lehet kipróbálni az összes nyerőgépet. Ennek a megoldásnak köszönhetően még azelőtt tudod tesztelni a játékot, hogy bármilyen befizetést végrehajtottál volna.

Például megnézheted, hogy az 50 ingyenes pörgetéssel mekkora profitra tudnál szert tenni a Wanted Dead or a Wildban.

A játékokat fejlesztő cégek között pedig olyan neves csapatokat találhatunk, mint amilyen a Pragmatic play, a Play’n GO vagy a Hacksaw Gaming.

Természetesen nem kizárólag játszani, hanem fogadásokat kötni is lehet a Lucky Block oldalán.

Ehhez csak annyi a dolgod, hogy rákattintasz a platform bal oldali részén található „Sport” menüre, és máris láthatod a számtalan sportág összes fogadását.

Szerencsére a felület rendkívül felhasználóbarát, aminek köszönhetően pillanatok alatt bárki képes lesz megtalálni az általa keresett sportot.

Ha szeretnél fogadást kötni a szerdai Bayern – PSG mérkőzésre, akkor csatlakozz még ma a Lucky Block oldalához!

Fogadj a Lucky Blockon

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz

További hírek:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**