Folytatódik a bitcoin térnyerése az arannyal szemben

A bitcoin árfolyama a napokban ismét a 60,000 dolláros csúcs közelében járt, míg az arany árfolyama tovább csökkent, így már kevesebb mint 1700 dollárt ér unciánként. Az arany árfolyama a tavalyi év során kilőtt a koronavírus válság hatására, azonban a 2020 augusztusi 2100 dollár/uncia közeli csúcs után soha véget nem érő korrekcióba került. Amennyiben árfolyama további tíz százalékot csökken, úgy már koronavírus járvány kitörése előtti szintre kerül vissza.

Amennyiben egy bitcoin értékét nem dollárban, hanem az aktuális árfolyamoknak megfelelően aranyban akarjuk kifejezni, úgy az már közel 35 uncia arannyal ér fel, ami rekordnak számít. A bitcoin aranyban kifejezett értéke több mint a duplájára nőtt az elmúlt három hónap során, 2020 októbere óta pedig közel meghétszereződött.

Mint ahogy az mostanság gyakorta téma, egyre több intézményi befektető is nyitott a stratégiai tartalékként funkcionáló bitcoin befektetések irányába, rendszerint az arany és a dollárban tartott készpénz kárára. Az NFT tokenek egyre nagyobb térhódításával pedig egyre érdekesebbé vállhat a második legismertebb kriptovaluta az Etherum is, hiszen a legtöbb NFT azonosító az ETH blokkláncon keresztül működik.

Az amerikai központi bank által bejelentett újabb 1900 milliárd dolláros (570 trillió, azaz 570,000,000,000,000 Forint ) pénzügyi ösztönzőcsomag hatására elvi szinten a bitcoinnak és az arany árfolyamának egyaránt a növekedésére lehetne számítani, azonban úgy tűnik, hogy az emelkedő kötvényhozamok elcsábítják a bitcoin felé még nem feltétlenül nyitott befektetőket is az aranytól.

A Bloomberg elemzője, Mike McGlone egy tweetben egyenesen arról vélekedett, hogy bár az aranynak örök helye marad az ékszerkedvelők és az érmegyűjtők világában, mint stratégiai tartalékként tartott termék egyértelműen egyre jobban elavulttá válik.

Véleményét részben osztják a JPMorgan stratégiái is, akik szerint az arany árfolyamának esése a jövőben is folytatódik majd. Ezen azért a járvány után még változtathat India, az arab világ és a Távol-Kelet több országának csillapíthatatlan aranykereslete, de kétségtelen, hogy az aranybefektetések népszerűsége egyre jobban visszaszorulóban van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük