‘Halal’ az Ethereum, állapították meg muszlim tudósok

A kriptovaluták évek óta foglalkoztatják a muszlim tudósokat, ugyanis eddig nem igazán tudtak velük mit kezdeni.

A vita általában arról szólt, hogy a kriptókat mint valutát milyen minőségben kezeljék. A Shari’ah jogok és elvek, amelyek a muszlimok mindennapjait határozzák meg a társadalom, a gazdaság és a politika területén, ugyanis tiltja az uzsorát és a pénzkölcsönzést, ami a nyereséget a magas kamatok által hozza. A Shari’ah a valós áruk, tárgyak cseréjét részesíti előnyben, amik mögött valamilyen fizikai eszköz áll, mint például az arany. A kriptovaluták mögött azonban nincs semmilyen fizikai eszköz, és az emberek magas profitot a kamatokon és árfolyam ingadozáson keresztül realizálnak. Pont ez az, ami zavarja az iszlám pénzügyi közösséget is.

Viszont ebben a hónapban megjelent egy tanulmány, ami végre tisztázhatja a kérdést.

Prominens muszlim tudósok ugyanis kiadtak egy fehér papírt, amiben kinyilvánították, hogy az Ethereum natív kriptovaluta megfelel a Shari’ah elveinek. Az Amanie Advisors által megjelentetett dokumentum ugyanis kimondja, hogy az ether hasznossági tokennek tekinthető, ami valójában táplálja a hálózatot, és a valutákra vonatkozó Shari’ah jogok ezért nem vonatkoznak rá.

A tudósok azonban fenntartottak néhány esetet, ami ellentmond a szabályoknak. Ilyen például, ha a tokeneket nyerészkedésre akarják felhasználni. Emellett, ha az Ethereumot valós valutaként kezdik el használni, akkor Amanie Advisors tagjainak újra felül kell vizsgálni a döntésüket. A Proof-of-Work és Proof-of-Stake bányászási mechanizmusok is megfelelnek a Shari’ah elveknek, de ha elkészül az Ethereum Proof-of-Stake mechanizmusa, azt újra górcső alá kell venniük.

Habár az Amanie Advisors csoport ítélete nem tekinthető törvény által végrehajthatónak, a véleményük nagyon is fontos. Ugyanis a társaság egy köztiszteletben álló szervezet, ami mérsékelt hangot képvisel az iszlám pénzügyi világban. A jelentés sok muszlim fejlesztőt győzhet meg arról, hogy érdemes az ethereum hálózatra alkalmazásokat fejleszteni.

Sokkal könnyebb az iszlám pénzügyi szerveknek hitelesített termékeket létrehozni. A mély iszlámhívők ugyanis ezután minden lelkiismeretfurdalás nélkül dolgozhatnak vele, hiszen tudják, hogy ez az új technológia teljesen engedélyezett.” – mondja Atif Yaqub, muszlim blokklánc rajongó, aki segítette az Amanie Advisors munkáját is az Ethereum értelmezésében.

Nem mindenkinek tetszik a döntés

Más konzervatív iskolákban azonban nem biztos, hogy egyetértenek az Amanie értékítéletével. Shaikh Haitham al-Haddad, az UK Islamic Sharia Council konzervatív tagja egy 2017-es beszédében ’fatwát’, azaz tiltást mondott ki a Bitcoinra és a kriptovalutákra. De Yaqub szerint az Amanie csoportnak szélesebb elfogadottsága van az iszlám világban, és véleményükre sokan figyelnek. Az Amanie Advisors elnöke például Dr. Mohamed Ali Elgari, az Iszlám közgazdaságtan professzora és korábbi igazgatója a King Abdul Aziz Egyetem Iszlám Közgazdaságtan Kutatóintézetnek.

A projekt akkor kezdődött, amikor Virgil Griffith az Ethereum speciális projektek vezetője egy tavalyi blogposztjában kijelentette, hogy az ether jobban ’halal’, azaz engedélyezett mint a Bitcoin. Ezután Yaqub összefutott Griffithtel egy koreai blokklánc konferencián, és átbeszélték a blogposztját. Griffith ezután kereste fel az Amanie tanácsadókat, és dolgozott együtt velük.

Előző hónapban elég nagy vita keveredett abból, hogy a Coindesk azzal vádolta meg az Ethereumot, hogy szaúdi invesztorok körül legyeskedett, ahol köztudottan alacsony az emberi jogok színvonala. Griffith azt mondta, hogy a blokklánc technológia nagyon nagy érdeklődést váltott ki Szaúd-Arábiában, és ennek semmi köze sincs a politikai vagy társadalmi viszonyokhoz.

Ismered a kriptósok tízparancsolatát? Akkor olvass tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük