Hamarosan kriptókkal is fizethetnek Japánban a vonattal ingázók

Japánban vonattal ingázók hamarosan stabilcoinokban és más kriptókban is fizethetnek a menetjegyeikért.

A felhő- és internetszolgáltató IIJ bejelentette, hogy a Kelet-Japán Vasúttársasággal (JR East) közös projekten dolgoznak annak érdekében, hogy az utasok kriptókkal is fizethessenek a menetjegyeikért a kioszkokban és a vasúti jegykiadó automatákon, jelentette az ANN News. A JR East Japán egyik legnagyobb vasúttársasága és Japán 10 legforgalmasabb állomásából 6 tartozik hozzá.

Az IJJ a héten kapott jóváhagyást, hogy saját kriptotőzsdét üzemeltessen (DeCurret) és az elmondásuk szerint a JR Eastnél már júniustól bitcoinban és más népszerű coinokban is lehetne menetjegyeket, bérleteket vásárolni.

Az IIJ és JR East az utóbbi okoskártyáját a Suica-t használná a kriptók tárolására amellett, hogy külön okostelefon applikációt is fejlesztenének a feladatra. Információink szerint több mint 75 millió Suica kártya van forgalomban Japánban és a kártyákat több mint 580 000 üzletben lehet feltölteni.

Az IIJ már egy ideje aktívan fejleszti a fizetési platformját, de egy időre fel kellett függesztenie amíg megkapta az engedélyt Japán pénzfelügyeleti hatóságától, az FSA-tól.

Az IIJ mögött komoly befektetők állnak, beleértve magát a JR East vasutat és más helyi kriptovaluta vállalkozásokat. Többek között részesedéssel rendelkezik benne a BIC Camera kriptovaluta fizetési szolgáltató és a Bank of Tokyo-Mitsubishi UFJ (ami egyben az MUFG pénzügyi birodalom része) is. Az utóbbi óriásbank egyre jobban elköteleződik a kriptók irányába miután kifejlesztette a saját MUFG stabilcoinját.

A nem túl távoli jövőben előfordulhat, hogy a japán ingázók stabilcoinokban és MUFG Coinban is fizethessenek a jegyeikért a hagyományos likvid kriptók mellett.

Nikkei jelentése szerint az MUFG rivális Mizuho már a hónapban elkezdi pilot programját tesztelni az új IIJ-JR East platformon és kiválasztott ügyfelek számára elérhető lesz a saját stabilcoinjában, a J Coinban történő menetjegy vásárlás az utasok számára.

Töltsd le a BRAVE böngészőt és keress BAT tokeneket!

BitPanda - Bitcoin, altcoin és egyéb digitális eszközök váltása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.