Hasznos tippek és védekezés békés polgári engedetlenség során a megfigyelőállamok korában

A békés polgári engedetlenség 2020-ban is az egyik leghatékonyabb módszere a nemtetszésünk kimutatásának, a változások és a társadalmi igazságosság elérésének. Azonban a megfigyelőállamok korában olyan dolgokra is figyelnünk kell, amelyekre korábban még nem kellett: ehhez nyújthat segítséget ez a rövid gyakorlati útmutató. (Az eredeti útmutató itt olvasható.)

Eszközhasználat

  • Egy eldobható telefon használata minden esetben jó ötlet; a tüntetéssel kapcsolatos tevékenységeid így nincsenek összekötve a mindennapi életeddel.
  • Erre a célra legjobban a legegyszerűbb telefonok felelnek meg, amik képesek futtatni egy üzenetküldő alkalmazást és egy böngészőt.
  • Az eszközhasználat során nagyon fontos megértenünk azt, hogy a telefonok rendkívül erős megfigyelő eszközök mind saját, mind a körülöttünk lévő emberekkel szemben – egy eldobható telefon viszont minimalizálja annak esélyét, hogy bármilyen információ kikerüljön ezekről az eseményekről.
  • Olyan telefont válassz, aminél nem bánod, ha hirtelen el kell hagynod vagy dobnod. (Ebben az esetben azonban mindenképpen tudasd barátaiddal, hogy rendben vagy, pl. beszéljetek meg egy kijelölt találkozási pontot és időt, amennyiben elveszítitek egymást és telefonotokat is.)

Anonimitás (böngészés során)

  • Használd a Tor böngészőt. Ez elrejti a tartózkodási helyszínedet a titkosított adataid több szerveren való átfuttatásával. A Tor általában az, amire szükséged van, amikor azt gondolod, hogy VPN-t kellene használnod.
  • A VPN nem biztosítja az anonim böngészést. Amikor egy VPN-t használsz, akkor mindössze annyit teszel, hogy a bizalmadat az internetszolgáltatódtól átteszed a VPN szolgáltatóhoz. A VPN előfizetésed ráadásul visszavezethető hozzád a fizetéseket visszakövetve. Ha pedig mindenképpen VPN-re van szükséged, hogy az internetszolgáltatódtól nyerj anonimitást, akkor használd a Wirecuttert.

Üzenetküldő alkalmazások polgári engedetlenség során

  • Minden esetben titkosított üzenetküldő alkalmazásokat használj.
  • A Signal jó: Meglehetősen biztonságos, és egyre többen használják, így nagy eséllyel mindenkit meg tudsz rajta találni, akire szükséged van.
  • A Telegram, a LINE, a Viber, a Whatsapp és az SMS-ek NEM jók: Különböző okokból nem ajánlottak, azonban főként azért, mert vagy nem ingyenesek vagy nem nyílt forráskódúak – így nehéz leellenőrizni azt, mi is történik ezeknél.

Gyakorlati tanácsok és védekezési taktikák békés polgári engedetlenség során a megfigyelőállamok korában

Közösségi média és a polgári engedetlenség

  • A Twitter és a Facebook nagyon hasznosak arra, hogy új információt szerezzünk és kövessük a dolgok alakulását, azonban egyre kevésbé megbízhatóak és a cenzúra is növekszik ezeken.
  • Mastadon: egyre nagyobb népszerűségnek örvend mint Twitter alternatíva. Ingyenes és nyílt forráskódú. Saját szerveredet is beállíthatod vagy csatlakozhatsz egy olyanhoz, amiben megbízol, hogy biztosan tudd, hogy semmiféle cenzúra vagy lekövetés nem történik rajta.

Tartózkodási hely elrejtése

  • Amennyiben okostelefonnal rendelkezel, meglehetősen nehéz a tartózkodási helyed elrejtése, azonban van néhány dolog, ami ebben tud segíteni.
  • Keress rá online, hogy a te konkrét készüléked esetében, hogy lehet kikapcsolni a tartózkodási helyed követését.
  • Törölj le minden alkalmazást (kivéve az üzenetküldőt és böngészőt) a tüntetések idejére.
  • Készpénzzel fizess, ha vásárolnod kell valamit.

A „nekem nincs mit titkolnom” többé már nem opció

  • Egy tüntetés vagy polgári engedetlenség során a biztonság azon múlik, hogy mindenki megtesz-e minden tőle telhetőt. A te biztonsági intézkedéseid hiánya nem csak rólad, de a körülötted lévőkről is rengeteg információt szivárogtathat ki. Ugyanolyan fontos a többi tüntető védelme, mint a saját magadé.
  • Kerüld el a Google/Facebook alkalmazások használatát.
  • Kerüld el, hogy bármilyen képet készíts más tüntetők arcáról.
  • Öltözz diszkréten.
  • Ne felejtsd el, hogy egy rendkívül erős megfigyelő eszközzel a zsebedben sétálsz fel-alá. Okosan használd ezt.

Egyéb források (angolul):

  • eff.org – az EEF megfigyelés ellenes önvédelmi oldala
  • privacytools.io számos biztonsági eszközzel kapcsolatban rendelkezik tanácsokkal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük