Hebei tartományban is vége a kriptobányászatnak, jönnek a szigorítások

A kínai Hebei tartomány hatóságai a jelentések szerint kampányt indítottak a kriptopénz bányászat és kereskedés ellen. A régió kibertér-felügyeletének közleménye szerint több kormányzati ügynökség együttműködik annak érdekében, hogy megakadályozzák a régió számítási teljesítményének felhasználását a kormány által illegálisnak tartott kriptotevékenységekhez.

Az észak-kínai Hebei tartomány lett a legújabb kínai régió, amely intézkedéseket hozott a kriptopénz bányászat és -kereskedelem visszaszorítására – derült ki médiajelentésekből. A South China Morning Post (SCMP) azt írta, hogy a regionális kibertér-felügyelet kampányt indított a kriptovaluta bányászat és -kereskedés ellen, különböző okokra hivatkozva, a környezetvédelmi és pénzügyi aggályoktól kezdve a nemzetbiztonsági aggodalmakig.

A Pekinget körülvevő tartomány kormányzati ügynökségeit és állami vállalatokat arra kérték, hogy szeptember végéig vizsgálják meg az információs rendszereiket, és vessenek véget a bányászatnak. Továbbá a helyi egyetemeket és kutatóintézeteket arra utasították, hogy csökkentsék az ilyen rendszerek kapacitását, hogy azok csak a tudományos igényeiknek feleljenek meg.

Hebei internet- és távközlési hivatala többek között a tartományi oktatási, közbiztonsági, pénzügyi felügyeleti és kommunikációs minisztériummal, valamint a Kínai Népbankkal közösen hajtotta végre a “virtuális valuták bányászata és kereskedelme elleni korrekciós intézkedéseket”.

Karbonsemlegesség mindenek felett?

“A kriptovaluta bányászat óriási mennyiségű energiát fogyaszt, ami ellentétes Kína szén-dioxid kibocsátás csökkentésére irányuló céljaival” -írta a Reuters. “A kriptokereskedés zavarja az ország pénzügyi rendjét, és nagy a pénzügyi kockázat.”

A hebeji kormányzati szervek októbertől elindítják a hajtóvadászatot a bányászokkal szemben. Akik illegálisan bányásznak vagy kriptovalutákkal kereskednek óriás büntetésre számíthatnak. A tartomány kibertér-felügyelete azt is közölte, hogy az internet- és pénzügyi szabályozóknak fokozniuk kell az ilyen esetekről szóló lakossági bejelentések gyűjtését.

Kína már 2017-ben betiltotta a kriptovaluta kereskedést, de a pekingi hatóságok egészen az év elejéig nem avatkoztak be közvetlenül a kriptovaluta bányászatba. Májusban az államtanács, a miniszteri kabinet bejelentette, hogy lecsap a kriptókkal kapcsolatos tevékenységekre, miután Hszi Csin-ping elnök ígéretet tett arra, hogy az ország a következő négy évtizedben eléri a karbonsemlegességet.

A kormányzati offenzíva már több tartományban, köztük Szecsuánban, Hszincsiangban, Csinghajban, Jünnanban, Belső-Mongóliában és Anhuiban is érintette a bányászati tevékenységeket. Az északnyugat-kínai Gansu a múlt héten kezdte meg a szigorítást. A tartomány júliusban kapta meg a kriptobányászati létesítmények bezárására vonatkozó értesítést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük