Heteken belül indul a Fidelity intézményi bitcoin szolgáltatása

A világ legnagyobb befektetési társasága, a 7000 milliárd dolláros eszközvagyont kezelő Fidelity a következő hetekben elindítja intézményi bitcoin kereskedését az ügyfeleinek, jelentette a Bloomberg.

A pénzügyi portál egy anonim forrásra hivatkozva állítja, hogy a Fidelity a kriptodeviza üzletága, a Fidelity Digital Assets, hamarosan szélesíti termékkínálatát intézményi bitcoin kereskedelemmel.

A leányvállalat még 2018 októberben indult és kezdetben csak kriptodeviza letétkezelést kínált, márciustól adták hozzá a tőzsdén kívüli (OTC) kereskedelem lehetőségét.

Az élő kereskedelem pedig heteken belül indul és elsősorban a nagy volumenű kereskedőket fogja megcélozni.

A Fidelity még nem erősítette meg a hírt, de a Fidelity többször is elhintette már, hogy a jövőben csak komolyabb elköteleződést szeretnének a kriptogazdasággal, sem mint mérsékeltebbet.

“Pillanatnyilag néhány ügyfelünknek kínáljuk a platformon,” nyilatkozta Arlene Roberts szóvivő a Bloombergnek. Majd:

“Továbbra is folytatjuk szolgáltatásaink bevezetését az elkövetkező hetekben és hónapokban ügyfeleink igényei, joghatóságai és egyéb tényezői alapján. Pillanatnyilag Bitcoinra fókuszálunk szolgáltatásainkban.”

A hír azután jön, hogy a múlt héten a deVere tanácsadócég 700 intézményi kliensét a kriptopénz befektetésekről kérdezte. Akkor 68%-uk azt válaszolta, már rendelkezik befektetéssel vagy 2020-ig tervezi annak meglépését.

A múlt héten a Fidelity is felmérte a kriptopénzek iránt igényt és kiderült, a megkérdezett 400 intézményi kliens 22%-a már rendelkezik befektetéssel a szektorban és közel 50%-uk szimpatikusan tekint a kriptókra.

“Egyre több intézményi befektető kapcsolódik be a digitális eszközbefektetésbe, vagy közvetve vagy szolgáltatókon keresztül, ahogy a blokklánc technológia potenciális hatása a pénzpiacokra — újra és régire — egyre nyilvánvalóbbá válik,” nyilatkozta akkor Tom Jessop, a Fidelity Digital Assets elnöke a sajtóközleményben.

Kövess minket Facebookon és Twitteren is. Értesülj első kézből a friss kriptós hírekről!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük