IMF: Salvador azonnal szüntesse meg a bitcoin fizetőeszköz státuszát

Az IMF igazgatói óriási kockázatokat látnak a bitcoin fizetőeszközként való használatában és a bitcoin-fedezetű kötvények kibocsátásában.

A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa kedden nyilatkozatot adott ki, amelyben arra szólította fel Salvadort, hogy azonnal szüntesse meg a bitcoin törvényes fizetőeszköz státuszát az országban, mivel a digitális valuta komoly kockázatokkal jár a pénzügyi stabilitásra és a piac integritására.

Az IMF levele épp akkor érkezett, amikor az igazgatók arra törekednek, hogy a közép-amerikai ország 1,3 milliárd dolláros hitelt kapjon, amelyet tavaly kért a nemzetközi intézménytől, mivel az államadósság brutálisan magas. Az IMF kijelentését nevezhetjük akár zsarolásnak is, mondván: ha bitcoint használsz, egy vasat nem látsz.

Salvador szeptemberben fogadta el a bitcoint törvényes fizetőeszközként, miután az ország elnöke, Nayib Bukele júniusban bejelentette, hogy egy bitcoin-törvénytervezet benyújtásán munkálkodik. A javaslatot a törvényhozók gyorsan jóváhagyták, és néhány hónappal később hatályba is lépett. Az IMF kezdettől fogva ellenezte a pici ország lépését, és kedden azt mondta, hogy a bitcoin törvényes fizetőeszközként való elfogadása a közép-amerikai országban nagy kockázatokat rejt magában.

Az IMF igazgatói sürgették a salvadori hatóságokat, hogy minél előbb szüntessék be a bitcoin törvényes fizetőeszközként történő használatát.

Néhány igazgató aggodalmát fejezte ki a bitcoin-fedezetű kötvények kibocsátásának ötletével kapcsolatban is, amelyet Bukele tavaly terjesztett elő a Blockstream céggel együttműködve. Az igazgatók azonban nem részletezték, hogy a bitcoin-kötvények mely aspektusait tartják kockázatosnak.

Salvador volt az első ország a világon, amely a bitcoint törvényes fizetőeszközként fogadta el, ezzel olyan pénzátutalási hálózatot kiépítve, amelyhez a lakosság könnyen hozzáférhet, ellentétben a hagyományos banki szolgáltatásokkal. Úgy tűnik az IMF-nek nem jön be az a tény, hogy a bitcoin képes egyenlő pénzügyi hozzáférést biztosítani az emberek számára a mindennapokban.