10 éves lejáratú Bitcoin-fedezetű kötvényt adna ki Salvador

Salvador új, Bitcoinhoz kötött kötvénye az egyik legmagasabb hozamú fix kamatozású befektetési eszköz lehet világszerte. Azonban már most látszik, hogy ez az új kötvény kockázatosabbnak bizonyulhat mint az ország már kibocsátott államkötvényei, amelyeket már eleve bóvli (junk) kategóriába sorolnak.

Egyes szakértők szerint az új kötvénykibocsátás nehezen vonzza majd be a befektetőket. Ez szerintük abból adódhat, hogy úgy tűnik, hogy a kötvény alacsonyabb kamatot fizet, mint az ország hagyományos dollárban denominált kötvényei.

Nayib Bukele, Salvador elnöke szombaton jelentette be azokat a terveket, miszerint egy 10 éves lejáratú, 1 milliárd dolláros „Bitcoin kötvényt” kíván kibocsátani a Liquid Network-ön keresztül. A befolyt tőke felét Bitcoin vásárlására fordítják majd, a többit pedig a „Bitcoin City”, azaz egy új Bitcoin város építésére fogják finanszírozni a Fonseca-öböl mentén egy vulkán közelében.

A Blockstream által kifejlesztett és a Bitfinex által kibocsátott kötvény 6,5%-os éves kamatfizetést kínál majd. Emellett a befektetők osztalékot kapnak majd a Bitcoin tőkeállomány hatodik évtől kezdődő lépcsőzetes felszámolásából. A Blockstream előrejelzései szerint az évesített hozam a 10. évben elérheti a 146%-ot a befektetőknek. Összehasonlításképpen Salvador által kibocsátott normál államkötvények irányadó 10 éves hozama jelenleg 13% körül alakul. Az USA 10 éves Treasury kötvénye, amelyet sok globális hatóság és kötvénybefektető kifogástalan hitelképességűnek tart, körülbelül 1,5%-ot hozamot biztosít.

A Bitcoin ára elérheti az 1 millió dollárt?

Az új salvadori Bitcoin-kötvény előrejelzett teljesítménye azonban azon a Blockstream modelleken alapul, amelyek szerint a Bitcoin ára a következő öt évben 1 millió dollárra emelkedik. Ezt akárhogy is nézzük, ez egy nagyon agresszív cél, tekintettel arra, hogy a kriptovaluta jelenleg 58 000 dollár körül forog.

Egyes befektetők arra tippelnek, hogy a hat éves zárlati időszak – amikor 500 millió dollárnyi bitcoin kerülne ki a forgalomból – maga is hozzájárulhat egy újabb erős bikafutáshoz.

Bárki, aki megvásárolja ezt a Bitcoin-fedezetű kötvényt, nagyon nagy mértékben fogad a kriptovalutára. Emellett figyelmen kívül hagyja a hitelpiacot, amely jelenleg azt jelzi, hogy Salvador nagyon nehéz adóssághelyzettel néz szembe.

Az ország 2032-ben lejáró államkötvényeinek ára áprilisban 110 cent felett alakult a dollárhoz viszonyítva, tehát jóval a névérték felett volt. Azóta azonban jóval lecsökkent, és már 75 cent alatt cseréltek gazdát mostanában. Ez is egy nagyon releváns példája annak, hogy a feltörekvő piacok kötvényei milyen volatilisek lehetnek.

Salvador kötvény hozam

Salvador kötvényei bóvli minősétésűek

A hitelminősítő cégek már eleve negatívumként értékelték a közép-amerikai ország bitcoinos törékvéseit. Salvadorban júniusban törvényes fizetőeszközként fogadták el a Bitcoint. Egy hónappal később a Moody’s B3-ról Caa1-re rontotta le az ország hosszú lejáratú besorolását, arra hivatkozva, hogy a Bitcoin bevezetése a gyenge kormányzás jele. A Caa1 besorolású kötelezettségek bóvli besorolásúnak minősülnek – rosszul strukturáltak és nagyon magas hitelkockázattal rendelkeznek.
A Bitcoin-fedezetű kötvények kibocsátására vonatkozó legutóbbi bejelentés további ellenállást válthat ki a minősítő intézetektől és a nemzetközi partnerektől.

„Azt gyanítom, hogy az salvadori kötvények már így is kellően kockázatosak, és a Bitcoin bevonása miatt most kizárják a legtöbb lakossági befektetőt és több intézményi befektetőt is” – mondta Marc Chandler, a Bannockburn Global Forex vezető piaci szakértője.

Charlie Morris, a ByteTree Asset Management befektetési igazgatója szerint a Bitcoinhoz kapcsolódó kötvények kibocsátása tovább növelheti Salvador elszigeteltségét. “Ez nagyon veszélyes, mert ha a terv rosszul sül el, ki menti meg őket?” tette fel a kérdést Morris hozzátéve, hogy a Blockstream által tett millió dolláros Bitcoin árfolyamelőrejelzés rendkívül optimista becslés.

A hitelfelvételi költségek általában magasabbak az eladósodott, gyenge gazdasági növekedéssel rendelkező országokban, mint például Salvador, Görögország, Srí Lanka és Mozambik. Ezen országok mindegyike kétszámjegyű hozamot kínál a 10 éves referencia-kötvényére.

Azzal azonban, hogy a Bitcoin-fedezetű kötvénykibocsátásból származó bevétel felét Bitcoinra fordítja, a salvadori kormányfő a befektetőknek részesedést kínál a kriptovaluta lehetséges áremelkedéséből. Ez segíthet megmagyarázni, hogy a befektetők miért lennének mégis hajlandók az ország új Bitcoin-kötvényeit alacsonyabb hozam mellett megvenni, mint amit Salvador hagyományos kötvényei után kapnának. Néhány elemző szerint ez a„kétségbeesett próbálkozás” akár működhet is, de ehhez szerencsére lenne szükségük a Bitcoinnal, amelynek belső értéke és felértékelődése hatalmas előnyt kínálna.

Kevésbé kockázatos lenne csak Bitcoint vásárolni?

A kriptobefektetők kétszer is meggondolják ezt a Bitcoin-fedezetű kötvényvásárlást, mert valószínűleg már van tapasztalatuk a Bitcoin közvetlen vásárlásában.

Bár a kriptorajongók kétségtelenül vevők lehetnek erre az új lehetőségre, az egyszerű kérdés az, hogy inkább birtokolnák-e a direktben a mögöttes eszközt, vagy szívesen vállalnák egy egyértelműen bajba jutott államadóssággal küzdő ország megmentését, nem is beszélve a „Bitcoin City” vulkán melletti elhelyezkedésének geológiai kockázatáról.

Laurent Kssis, a kriptotőzsdén kereskedett alapok szakértője és a CEC Capital igazgatója szerint a Bitcoin-fedezetű kötvények jó üzlet lehet viszont azoknak a befektetőknek, akik már amúgy is nyitottak a feltörekvő országok piaci adósságának a finanszírozására. Ezek azok a befektetők, akik már eddig is vásárolták Oroszország, Mexikó, India, Brazília és a többi kevésbé fejlett ország államkötvényeit. A referencia-kötvények hozama ezekben az országokban általában 6-9% körül alakul.

A kockázatkerülőbb kriptokereskedők számára azonban a Bitcoin tartása jobb megoldás lehet. Bármilyen furcsán is hangzik ez egyes befektetők számára, akik a hagyományos piacokon csökkentik a volatilitást.

Biztonságosabb, és talán többet is ér a Bitcoin, mint bármilyen kötvény” – magyarázza Kssis. „Ne feledjük el, hogy az állam fizetésképtelenné válhat, és a kötvényt könnyen bóvli státuszba minősíthetik, így sok befektető nem akar majd ebbe a Bitcoin-fedezetű kötvénybe befektetni.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük