Irán hivatalosan is elismerte a kriptopénz bányászatot

Irán hivatalosan is mint iparág ismerte el a kriptopénz bányászatot.

Az iráni kormány kereskedelmi, ipari, bányászati és mezőgazdasági minisztériuma hivatalosan is elismerte a kriptopénz bányászatot, mint iparág. A kormány a kriptopénz bányászatot a már meglévő jogi keretek közé próbálja beilleszteni.

“A digitális érmék bányászatára szolgáló mechanizmust a kormány gazdasági bizottsága hagyta jóvá, majd később egy kabinetülésen tárgyalják” jelentette Abdolnaser Hemmati az iráni központi bank kormányzója egy jelentésben.

Ezzel párhuzamosan az áram és energiaügyi minisztériumból Homayun Haeri azt nyilatkozta, hogy a miniszterek egy egységes áramtarifa bevezetésén dolgoznak a bitcoin bányászoknak.

Az iráni kormány egy ideje már tervezi a bányászat elismerését vagy épp betiltását és a friss fejlemények szerint inkább az előbbi mellett döntött. Ezt megelőzően azonban beszámoltunk róla, hogy a hatóságok több helyütt is lefoglalták a bányászok hardvereit vagy a teljes műveletet leállították.

Irán egy ideje a kriptopénz bányászok kedvelt helye köszönhetően a bűn olcsó elektromos áramnak.

Kriptopénz használat

Tehát az már biztos, hogy Irán hamarosan olajnagyhatalom mellett kriptopénz bányászati nagyhatalommá válik köszönhetően az olcsó elektromos áramnak és az emelkedő bányászati befektetéseknek. Az viszont még nem tiszta, hogy mi lesz az országban a kriptopénz elfogadottság jövője.

A központi bank januárban még arról adott ki közleményt, hogy betiltja a kriptovaluták használatát mint fizetőeszköz, bár a helyi szervezetek erősen lobbiznak ennek feloldása érdekében.

Két iráni állampolgár közben felkerült az amerikai külföldi vagyonkontroll (OFAC) szankcionáltjainak listájára mivel bitcoinhoz köthető nemzetközi utalásokat hajtottak végre.

Az OFAC által szankcionált Ali Khorashadizadeh és Mohammad Ghorbaniyan állt a SamSam ransomware szoftver mögött, mely bitcoinban gyűjtötte az áldozatok befizetéseit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük