Itt az ideje rendbe tenni a bitcoin bányászat körüli ostoba kijelentéseket

Azzal már talán mindenki tisztában van, hogy a technológiai szektorral kapcsolatos tájékozatlanság leselkedő veszélyt jelent az ágazatra. Ezzel együtt, ahogyan azt manapság tapasztaljuk, az innovatív technológiák mindaddig ellenállásba ütköznek, amíg széles körben meg nem értik őket. Ami pedig azt illeti, a politikai döntéshozók és a szabályozó hatóságok az adott szektorban kevésbé járatosságuk, vagy éppen az információs aszimmetriák miatt megállíthatják a modernizációt. Januárban például Erik Thedéen, az Európai Értékpapír-piaci Felügyeleti Hatóság alelnöke került a porondra, aki kriptovaluta bányászat uniós betiltását magasztalta – és csak egy valaki volt a sok közül.

A kriptovaluta ellenesek sokszor úgy lépnek fel a szektor ellen, hogy közben meg sem próbáltak benézni a kulisszák mögé. Ha viszont megértjük, hogy a bitcoin bányászat milyen szerepet játszik a villamosenergia jelenlegi felállásában, könnyen beláthatjuk, hogy a gyakorlat betiltása valójában ostoba ötlet lenne.

Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik

Az energiafelhasználás az emberek boldogulásának fontos összetevője, ezért egyáltalán nem véletlen, hogy a politikai döntéshozók szívük ügyének érzik koordinálását. Az elmúlt években azonban a politikai napirend az energia megfizethetőségének és megbízhatóságának elősegítésétől fokozatosan eltolódott az energiafelhasználás mérséklése felé. Ez utóbbi álláspont alapvetően az energiaárak fel- majd leszorítása révén az emberek jólétének csökkenéséhez vezetett. Ráadásul azzal, hogy a szabályozó hatóságok rövidlátóan megpróbálják pontosan megszabni az emberek és a vállalatok energiafelhasználásának mennyiségét, figyelmen kívül hagyják az innovatív technológiák által kínált értékeket.

Nem egyszerű áttérni a megújuló energiára…

A Bitcoin döntő szerepet játszik a megújuló energiára való áttérésben, az átállás ugyanakkor egyáltalán nem egyszerű. A különböző energiaforrások hasznosságának értékelésekor három fő mércét alkalmazhatunk: a megbízhatóságot, a mennyiséget és a felmerülő költségeket. Ugyan a megújuló energiaforrások bőségesen rendelkezésre állnak, egyes helyeken jóval nehezebb hozzájuk férni, mint máshol. Mivel továbbá az elektromos hálózatoknak folyamatos áramforrásra van szükségük, a megújuló energia termelődésének szaggatott jellege miatt problémát okozhat az energiarendszerek működésében. Sokszor ráadásul mindez arra kényszerítheti az államokat, gyárakat, vagy éppen vállalatokat, hogy rövid időn belül ismét a fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodjanak. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a megújuló energiaforrás magas villanyszámlák és magas adók formájában növeli a lakosság kiadásait.

… A Bitcoin viszont gyógyír lehet a problémákra…

Ahogy a világ energiahálózatai megpróbálnak átállni a megújuló energiára, a bitcoin bányászatnak döntő szerepe lehet abban, hogy erőfeszítésük életképes maradjon. A kriptovaluta bányászat ugyanis javítja az energiahálózat rugalmasságát, mivel képes elnyelni a többletenergiát, ami akkor keletkezik, amikor a megújuló energiaforrásokból többlettermelés van. Emellett ösztönzi a megújuló energiaforrások további felhasználását, ezáltal csökkentve azok teljes előállítási költségét. Röviden, tömören: a bitcoin bányászata energiaigényes – ezt nem lehet vitatni, a tevékenység nélkül ugyanakkor a többletenergia kárba vész.

Mivel továbbá a bitcoin bányászat profitot termel, potenciálisan nyereségessé teheti a korábban életképtelennek tűnő energiaprojekteket. Több ezer geotermikus energiaforrás kiaknázatlanul, csendben várja az energiavállalatok beköszöntét, az ilyen energiaforrásokba való fektetésre tehát a bitcoin bányászat egyértelmű indokot teremthet.

… Amit a politikai döntéshozóknak érdemes lenne megérteniük

Itt az ideje tehát, hogy rendbe tegyük a politikai döntéshozók nézeteit a Bitcoin által nyújtott értékekről. Bár valamelyest érthető, hogy egy-egy állam vagy egy éppen az EU miért tart egy ellenőrizetlen technológiától… Aggasztó ugyanakkor, hogy a befolyásos szabályozók, akiknek éppen az lenne a feladatuk, hogy biztosítsák a piacok megfelelő működését, tudatlanságra alapozott képet alkotnak a kriptovalutákról.

A Bitcoin tökéletes és költői illusztrációja annak, hogy az energiafelhasználás és az emberi jövő miért jár kéz a kézben. A bitcoin bányászata sok energiát igényel, cserébe viszont védi az energiarendszerünket és ösztönzi a megújuló energiába való befektetést. Ráadásul remek példa arra, hogy az innovatív technológia összehangolhatja a nyereséget a pozitív társadalmi és környezeti változásokkal – amit a politikai döntéshozóknak érdemes lenne megérteniük.

Készült a Bitcoin Magazine cikke alapján.