Jack Dorsey elhagyná a Twittert, ha a Bitcoinnak nagyobb szüksége lenne rá

Jack Dorsey Miamiban a 2021 Bitcoin Conference egyik beszélgetésén vett részt. Itt mesélt a Square bitcoin befektetéseiről, az afrikai kezdeményezéseiről, és legfőképp a kriptovalutáról, amely szerinte „mindent megváltoztat”.

A bitcoin széleskörű elérhetőségét hangsúlyozta ki Jack Dorsey

Ha nem a Twitteren és a Square fizetési projektjein dolgozna, akkor a Bitcoin hálózatán munkálkodna – mondta Jack Dorsey a 2021-es legnagyobb Bitcoin konferencián. A Twitter alapítója és vezetője azonban itt nem állt meg: bőven volt még ugyanis véleménye a kriptovalutáról, amely szerinte „a legfontosabb munka, amit élete során láthat”.

A beszélgetés során egyrészről a bitcoin széleskörű elérhetőségét emelte ki, kihangsúlyozva azt, hogy a bitcon elterjedésével „nem lesz többé szükségünk bankokra”. Dorsey szerint ez már abból is látszik, hogy a bitcoint nagyon magas szinten használják olyan országokban, mint Etiópia, Nigéria vagy Ghána, ahol a tradicionális pénzügyi szolgáltatások alacsonyan fejlettek, vagy teljes mértékben hiányoznak.

Afrikára és Indiára azonban később is kitért még, hiszen a rapper Jay-Z-vel közösen pont ezekben a régiókban hoztak létre egy 500 BTC-s alapot a BTC fejlesztők megsegítésére. Dorsey kiemelte, hogy Afrikában most is rengeteg vállalkozó dolgozik főként a Bitcoin hálózatával összefügésben fizetési megoldások kialakításán.

A Square hamarosan hardware tárcával állhat elő

A Square bitcoin befektetéseiről is mesélt a beszélgetés során, hiszen Dorsey vállalata tavaly 50 millió dollár értékben vásárolt a kriptovalutából. Dorsey elmondása szerint a Square főként azért dolgozik a bitcoinnal, hogy erősítse annak elérhetőségét és adottságait. Ezt különösen azért is tartja fontosnak, mert Dorsey szerint az Internetnek „szüksége van egy natív fizetőeszközre”. Erre a bitcoin különösen alkalmas lehetne.

„Ez az egyetlen oka annak, hogy a Square beszállt a bitcoinba. Ez az, amiért nem foglalkozunk más coinokkal, mert arra koncentrálunk, hogy a bitcoin legyen a natív valutája az internetnek” – tette hozzá Jack Dorsey.

A Square-nek a bitcoinbefektetéssel azonban nem fullad ki a kriptovaluta érdekeltsége. A jövőben egy hardware tárca megalkotását is tervbe szeretnék venni, amellyel remélhetőleg többszáz millió embert tudnának kiszolgálni. Itt a hangsúly a biztonság mellett egyértelműen az inkluzivitáson lenne, hiszen a “bitcoin mindenkié”.

A konferencián Jack Dorsey mellett olyan nevek is képviseltetik magukat, mint a Microstartegy CEO Michael Saylor, a gördeszkás Tony Hawk, Nick Szabó vagy éppen a szektort nagyon jól ismerő Max Keiser és Tim Draper.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük