Málta elsőként nyújt jogbiztonságot a kriptopénzeknek

Málta parlamentje három olyan törvényjavaslatot fogadott el, amelyek jogbiztonságot adnak a kriptopénz vállalkozások számára. Az ország politikai döntéshozói július 4-én hagyták jóvá a harmadik és egyben végső olvasatot.

Jogbiztonság Máltán

A helyi média július 4-én számolt be arról, hogy a Parlament jóváhagyott három törvénytervezetet. Az első a máltai digitális innovációs hatóságról (Malta Digital Innovation Authority Act), a második az innovatív technológiai megállapodás és szolgáltatások (Innovative Technological Arrangement and Services Act), a harmadik pedig a digitális pénzügyi eszközökről szóló törvény (Virtual Financial Asset Act).

Silvio Schembri, Málta junior pénzügyminisztere szerint Málta az első, amely jogbiztonságot nyújt a kriptopénzek területén tevékenykedőknek.

Schembri azt is kiemelte, hogy a máltai parlament lépése olyan szabályozott működési környezetet teremt a befektetők és vállalkozások számára, ahol minden eszköz adott. Hozzátette, hogy ez remélhetőleg további befektetéseket vonz az országba:

Optimista vagyok afelől, hogy további vállalatok fogják Málta stabilitást kínáló rendszerét választani és ez további gazdasági növekedéshez vezet.

Mit szabályoznak a törvények?

Három törvénytervezetet fogadott el a máltai parlament:

Digitális pénzügyi eszközökről szóló törvény (VFA)

Az elsődleges tokenkibocsátásokat (ICO-kat) szabályozza. Előírja azokat az előfeltételeket, amelyeknek minden projektnek meg kell felelnie. Az egyik érdekes feltétel, hogy minden kibocsátónak nyilvánosságra kell hoznia a pénzügyi előtörténetét.

Máltai digitális innovációs hatóságról szóló törvény (MDIA)

Egy olyan szektor-specifikus testület felállítását irányozza elő, amely a törvényben meghatározott egyes irányadó elvek kidolgozását és végrehajtását szabályozza. Az újonnan kialakított testületnek szabályozási funkciói is lesznek. A testületet fogják Máltai Digitális Innovációs Hatóságnak nevezni.

Az innovatív technológiai megállapodásokról és szolgáltatásokról szóló törvény (ITASA)

Definiálja a blokklánc alapú vállalkozásokat, és azokat jogilag elismerté teszi. Az előző két törvény működésének alapját szolgálja.

Élbolyban Málta a kriptopénz szabályozás terén

Málta sikeresen blokklánc-barát országként pozicionálta magát és aktívan szorgalmazza a technológia széleskörű elterjedését. A közelmúltban néhány kriptotőzsde, köztük a Binance, az OKEx és a BitBay is úgy döntött, hogy a szigetországra helyezi át működését.

Az ország szinte már túlságosan pozitív hozzáállása kriptopénzekhez a miniszterelnöknek köszönhető. Joseph Muscat szókimondóan többször hangoztatta, hogy a kriptopénz a pénz „elkerülhetetlen jövője”.

A legutóbb a törvények elfogadása után egy ünnepélyes twítben kürtölte világgá, hogy Málta célja, hogy az ország „a piacvezetők globális központjává szeretne válni az új szektorban”.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ