Kábítószerek helyett már maszkokat árulnak a dark weben

A kábítószereket és lopott hitelesítő adatokat árusító dark webes üzletek átnyergeltek a koronavírussal szemben elvileg hatékony N95 arcmaszkok és maláriaellenes gyógyszerek árusítására. Az anonimitás miatt csak kriptóban lehet fizetni. 

Ahogy terjed a koronavírus járvány, úgy lesz egyre nehezebb kellő védelmet biztosító maszkokhoz jutni. Szakértők szerint a hagyományos sebészmaszkok nem érnek semmit, mivel a vírus olyan apró, hogy könnyen átjut rajtuk. Az N95 vagy FFP3-as maszkok lennének a legmegfelelőbbek, de ezek a lakosság számára már nem állnak rendelkezésre. Sokan rendeltek az egyik legnagyobb internetes áruháztól, az Amazonról, a cég viszont áruhiányra hivatkozva megtiltotta ezen maszkok értékesítését. Mivel sokszor a frontvonalban lévő egészségügyi dolgozóknak sem jut belőle elég, úgy döntött az amerikai központú internetes vállalat, hogy csak azon munkavállalók számára teszi elérhetővé, akik nap mint nap fertőzött betegekkel kerülnek kapcsolatba.

A dark web szolgálhatja ki a lakosságot

A dark weben tevékenykedő szabadelvűek úgy döntöttek, hogy kihasználják a helyzetet és N95-ös maszkok értékesítésébe kezdenek. Körülbelül 1,75 dollárért árulják darabját, habár az eredeti ára nagyjából 1 dollár körül lehet. Egyes dark webes vállalkozások már külön ‘Corona LockDown Survival Pack’-et, azaz koronavírus elleni túlél csomagot árulnak, ami maszkokat, malária elleni gyógyszereket, WC-papírt és orvosi kendert is tartalmaz.

Habár még nem tisztázott a malária elleni gyógyszer hatása, sok patika arról számolt be a világ számos országából, hogy az emberek gyakorlatilag megrohamozták a gyógyszertárakat és felvásárolták a készleteket. Világszerte többféle meglévő gyógyszert kipróbáltak már a koronavírussal fertőzött betegeken. Az ózonterápiától kezdve, a malária és ebola elleni gyógyszereken keresztül a HIV elleni oltásig minden lehetőség felmerült. Eddig viszont még egyik sem bizonyult kellően hatásosnak.

Komoly forgalmat bonyolíthat a dark web

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a koronavírus járvány kihat az egész világra, még a dark web üzéreit is megmozgatta. Most nagyobb üzlet a maszk vagy a gumikesztyű értékesítés, mint a light drogoké vagy egyéb (il)legális termékeké. A dark web forgalma is megcsappant, hiszen egy világjárvány közepén sokan a túlélésre játszanak, nem pedig lopott adatokat, kábítószereket vagy fegyvereket vásárolnak. A dark webes eladók is kénytelen alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez és azt árulni, amire van kereslet. Mivel a hétköznapi emberek nagy része sehol nem jut maszkhoz, gumikesztyűhöz vagy fertőtlenítőszerekhez, így könnyen megeshet, hogy az internet sötét oldala felé veszi az irányt.

Kapcsolódó cikkek:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük