Kazahsztán képes atomerőművet építeni a bitcoin bányászok miatt

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Kazahsztán elnöke, Kassym-Jomart Tokajev egy atomerőmű építését javasolta a bitcoin bányászok energiafogyasztása miatt.

“A jövőbe tekintve egy népszerűtlen döntést kell hoznunk egy atomerőmű építéséről”mondta Tokajev bankároknak az ország legnagyobb városában, Atlában tartott múlt pénteki találkozón.

Kazahsztán egyetlen atomerőművét 1999-ben zárták be. Annak ellenére, hogy az ország a világ vezető urántermelője, a helyiek továbbra is nyugtalanok a Szovjetunió alatti atomfegyver-kísérletek után. A kazah egészségügyi hatóságok becslései szerint 1,5 millió állampolgár volt kitéve az 1949 és 1963 közötti 110 teszt során keletkezett sugárzásnak.

Az 1200 megawattnyi új kereslet – a szomszédos Kínából érkező bitcoin bányászok miatt – több áramkimaradást eredményezett az egykor energiában gazdag országban.

Kazahsztán hashrátája megnégyszereződött az utóbbi időben, és meghaladta a 18%-ot, miután az év elején a Kínából kiszorított bitcoin bányászokat fogadta be. A közép-ázsiai ország augusztusban a második legnagyobb bitcoin bányásznak számított világszerte.

banner

A Cambridge Bitcoin Electricity Consumption Index IP-adatai szerint Kazahsztánt csak az USA előzte meg, amely a világ bitcoin bányászatának több mint 35%-áért felel. A bitcoin bányászat beáramlásával az ország energiaellátása iránti kereslet mintegy nyolcszorosára ugrott.

Októberben az ország legnagyobb széntüzelésű erőműve (Ekibastuz-1) egyike volt annak a háromnak, amelyik leállt. A Kazahsztáni Villamosenergia-hálózatot Üzemeltető Vállalat (KEOC) részben a bitcoin bányászokat tette felelőssé a leállásért. Egy hónappal korábban a KEOC korlátozta néhány adatközpont áramellátását, emellett teljesen lekapcsolt néhány bányászt az ország déli részén, távol az északi erőművektől.

A hónap elején tartott sajtótájékoztatón Murat Zsurebekov, Kazahsztán energiaügyi miniszterhelyettese azt nyilatkozta, hogy az országnak nem volt más választása, mint hogy az Oroszországban termelt energiára támaszkodjon, hogy megpróbálja áthidalni a hiányt.

Ez nem sikerült. November 10-én a Kazatomprom nemzeti atomenergetikai vállalat hivatalosan megnyitotta az urán rudakat gyártó új üzemét. A várhatóan 200 tonna nukleáris fűtőanyagot azonban kínai erőművek számára szánják. Az állampolgárok nyugtalansága ellenére Tokajev elnök lelkesedik a nukleáris megoldásért. Két évvel ezelőtt népszavazást javasolt a kérdésről.

“Én magam is úgy vélem, hogy itt az ideje érdemben átgondolni ezt a kérdést, hiszen Kazahsztánnak szüksége van egy atomerőműre” – jelentette ki Tokajev szeptemberben egy orosz üzleti fórumon. Ugyanebben a beszédében “helytelennek” nevezte Kazahsztán nukleáris fóbiáját.

Bár az atomenergia ötletére még rá kell bólintania a közvéleménynek, a helyi bitcoin bányászoknak 2022 januárjától felárat kell fizetniük az áramért. Egy új adótörvény értelmében a kriptovaluta-bányászok által felhasznált kilowattóránként egy kazahsztáni tenge (0,0023 dollár) adót kell fizetni.