Hamarosan jön az első maribori Bitcoin konferencia

A NiceHash az egyik legismertebb kriptokereskedési platform a számítási kapacitás, a hash teljesítmény eladói és vevői számára. 2014-ben alapította két szlovén egyetemista és azóta kifejezetten stabil szereplői az egész digitális világnak. És amiért egy kicsit talán jobban is szeretjük őket, hogy itt vannak a szomszédban. Ez pedig most kapóra is jön, ugyanis a cég közleménye szerint egy kétnapos konferenciával ünneplik majd fennállásuk tízéves évfordulóját.

Aki tehát eddig azért nem utazott ilyen konferenciákra, mert messzebb voltak, annak itt egy újabb közeli alkalom. November 8-án és 9-én kerül megrendezésre a szlovéniai Maribor városában a NiceHashX nevű találkozó. Ez a város a NiceHash szülőhelye. A cég közleménye szerint a konferencián neves előadók, iparági vezetők és a Bitcoint a működésükben hasznosító helyi vállalkozások vesznek részt.

A NiceHash találkozója nem csak a céget fogja ünnepelni

A vezérigazgató Vladimir Hozjan szerint nem csak a NiceHash megünneplése miatt fontos ez az esemény. Azért is, mert lehetőségük lesz megmutatni, hogy milyen fontos szerepe van Maribor városának az európai kriptopiacon. A NiceHash tízéves pályafutása során 1,2 millió napi bányászt adott a kriptotérnek, és a világ egyik vezető hash teljesítmény piacterévé vált. A NiceHash-hez hasonló szerepet betöltő hongkongi székhelyű Crypto Miner Bros tavaly ötéves évfordulóját ünnepelhette. A vállalat világszerte mintegy 6,5 millió emberre gyakorolt közvetlen hatást.

Nem volt egyszerű ez a tíz év azért, például a felhasználók 2018-ban az árakra panaszkodtak, de többször felmerült, hogy az algoritmusok bizonyos hibákat is tartalmaznak. Az új technológiája bevezetésével a NiceHash a világ első teljesen automatizált, azonnali Lightning hálózatos kifizetését tette lehetővé a bányászok számára. Ez az új technológia tulajdonképpen a Lightning hálózatának integrációját jelentette és ennek keretében a bányászok egy Lightning címre azonnal megkaphatták kifzetéseiket. Akárhogy is, a NiceHashX találkozója igazi ünnepe lesz majd a cégnek és a Bitcoin elfogadás fejlődésének az évek során.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo