Kevesebb mint 6 hónapig bírta a dél-koreai kriptotőzsde

Alig 5 hónappal a nyitása után, már be is zár a dél-koreai kriptotőzsde, a Zeniex; hivatalosan a működés november 23-ig fog tartani.

És hogy mi volt a probléma?

A ZXG token kifejlesztése – legalábbis a tőzsde közleménye főként erre hárítja a problémákat:

“… az elmúlt időszak ZXG problémái miatt rengeteg dolgot kellett komolyan megfontolnunk. Ennek eredményeképpen döntöttünk úgy, hogy a szolgáltatások folytatása túl nehéz lesz számunkra.”

A ZXG-vel való kereskedés már november 9-én megszűnt a dél-koreai kriptotőzsde felületén, azok pedig, akik még mindig rendelkeznek tokennel, Ethereummal lesznek kárpótolva, tette közzé szintén az oldalán a Zeniex. A többi kriptovalutával kapcsolatban arra figyelmeztették a felhasználókat, hogy azokat minél hamarabb kérjék ki a forrásaikat.

Jogi problémák

És bár a ZXG token kifejlesztése biztosan okozott problémákat, az igazi baj inkább a ZXG Crypto Fundból származott. Ez a közös kínai-dél-koreai projekt volt az első kriptovaluta alap Dél-Koreában, azonban nem volt teljesen problémamentes a működtetése. Múlt hónapban a dél-koreai pénzügyi felügyelőszervezet figyelmeztette a felhasználókat, hogy óvatosan bánjanak ezekkel a virtuális valuta alapokkal. Ezek ugyanis nem esnek ugyanolyan védelem alá, mint a többi vagyoneszköz, amit az tőkepiaci törvény véd.

A Business Korea jelentései alapján pedig az is kiderült, hogy a Zeniex kriptoalapja nincs regisztrálva a korábban említett pénzügyi felügyelőszervezetnél – ami koreai törvények szerint röviden azt jelenti, hogy illegális működtek.

Már csak hab a tortán, hogy külön kellett volna engedélyeztetniük azt is, hogy bármiféle vagyonkezelői szolgáltatást vagy értékesítést végezhessenek. Ráadásul a befektetők védelmével kapcsolatban sem teljesítették, mint pl. minimális tőkekövetelmény, a követelményeket.

De a Zeniex példája azt is jól mutatja, hogy Koreában az elmúlt időszakban meglehetősen ellenséges hangulat alakult ki a kriptovalutákkal szemben. Októberben a kormány megtagadta a kripto és blokklánc vállalatok kockázati tőke befektetői entitásként való kategorizálását, amikkel olyan kedvezményektől fosztották meg őket, mint pl. az adókedvezmény.

Sőt, találtak nekik egy másik kategóriát: a szórakoztatás és szerencsejáték szektor, ugyanis gyakran szándékosan összemossák vele azt.

“Szorgalmazzuk, hogy a kormány hagyjon fel a negatív felfogásaival és adjon ki olyan törvényeket, amik segítik a blokklánc szektor fejlesztését” osztotta meg véleményét az üggyel kapcsolatban Kim Hyun, egy gyakorló ügyvéd Dél-Koreában.

Az emberek megmondták, hogy mit szeretnének, remélhetőleg hamarosan a kormány is nyit az új ötletekre.

BitPanda - Bitcoin, altcoin és egyéb digitális eszközök váltása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.