Kiesés volt a Solana mainnet béta hálózatán, sokáig dolgoztak a megoldáson

A validátorok szerint a Solana mainnet béta teljesítménye lecsökkent, miután a Solana hálózatán kedden 5 órás kiesés volt, derült ki a hálózat rendszerállapot mutatójából.

Solana leállás

„A Solana mainnet béta platformon teljesítménycsökkenést tapasztaltunk, a blokk generálása jelenleg leállt, a fejlesztők és validátorok még aktívan vizsgálják a kiesés okát.” – írta Laine, a Solana egyik validátora egy X bejegyzésben.

SOlana leállás

A fejlesztők később azonosították a hiba okát. Egy új javító verziót készítettek a validátorok számára az upgradehez, mondta a hálózati validátor @mtromp egy X-posztban.

Egy későbbi bejegyzésben, Laine elmondta, hogy a validátorok megkezdték a snapshotok létrehozását a helyi főkönyvi állapotuk – vagy a kiesés előtti legfrissebb adatok – felhasználásával, hogy felkészüljenek az újraindításra.

„A validátorok új szoftverkiadása tartalmaz egy javítást egy olyan probléma kezelésére, amely a klaszter leállását okozta.” – közölte a hálózatot fenntartó Solana Foundation. „A validátoroknak fel kell készülniük a frissítésre és a hálózat újraindítására.” – tették hozzá.

A validátorok olyan entitások, amelyek számítási teljesítményt használnak a blokklánc fenntartására és a tranzakciók feldolgozására. A snapshotok a blokkláncadatok egy adott időpontban készült pontos másolatára utalnak.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a blokkokat utoljára kedden 10:52-kor dolgozták fel. A hír egyébként hatással volt a Solana árfolyamára is, a tokennel a hír megjelenésekor 94 dolláron kereskedtek, ami 2%-os csökkenést jelent a kiesés előtti árfolyamhoz képest.

A leállás egyébként közel egy évvel azután következik be, hogy a Solana hálózat 2023. áprilisában majdnem két napig nem működött.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo