Kína betiltaná a kriptobányászatot – mi lesz így a bitcoinnal?

A kínai kormány eddig is sokat tett a kriptoszektor ellen az országban, mostani bejelentésükkel azonban az egész bányászszektor kerülhet veszélybe. A Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság most a kriptobányászat teljes betiltását javasolta a kormányzatnak. A publikum május 7-ig reagálhat még a javaslatra.

„A kriptobányászat káros, nem biztonságos és nem effektív”

A kínai Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság minden évben kiadja azon tevékenységek listáját, amelyet támogatna, korlátozna vagy tiltana a gazdaság fejlesztésének érdekében. (Használhatjuk a támogat, tűr, tilt hármast is persze, ez talán sokak számára ismertebb koncepció.) Idén erre a listára a kriptobányászat is felkerült. Ez nem jelent sok jót az amúgy remekül teljesítő bitcoin árfolyamnak, bár pillanatnyilag még mintha meg se hatná.

Egyelőre tartja magát 5200 dolláron a BTC/USD a Bitstampon | TradingView

Kína már korábban is kifejezetten kriptoellenes hozzáállást mutatott a világnak, most a bizottság pedig három fő okkal magyarázta javaslatát, miszerint betiltanák a bányászatot. Szerintük ugyanis a kriptovaluta bányászat nem biztonságos, kifejezetten káros, és még csak nem is effektív felhasználása a nyersanyagoknak (értsd: az áramnak).

Kína betiltaná a kriptobányászatot – mi lesz így a bitcoinnal?

A javaslatot május 7-ig lehet véleményezni, utána azonban viszonylag hamar döntés születhet a kérdéssel kapcsolatban. A kriptoközösségben vannak olyanok, akik szerint nem fogják elfogadni a javaslatot. Jó pár jel azonban a másik irányba mutat: legyen az Kína korábbi döntései, vagy azon kínai vállalkozások, akik a Bitmainhez hasonlóan, már most más országokba költöztetik a tevékenységüket.

Milyen hatással lenne a bitcoin árfolyamára egy esetleges kriptobányászati tiltás Kína részéről?

Az igazi kérdés persze ez: mi lenne a bitcoinnal és a kriptogazdasággal, ha Kína tényleg betiltaná a bányászatot?

A kép nem fest olyan szépen: Kína átlagosan a bányászat több, mint 50%-áért felelős globális szinten. Amennyiben ők kiesnek a játékból, az egyértelműen a tranzakciók lelassulásához vezetne. Ez rövidtávon valószínűleg negatívan befolyásolná az árakat. Ezt pedig a bitcoin múlt heti 27%-os ralija után senki nem szeretné látni.

A legtöbb szakértő szerint azonban a lassulás és árcsökkenés csak rövidtávú lenne: a többi bányászvállalkozás egy idő után át tudná venni a kínaiak helyét. Ha pedig a kínai tiltás megvalósul, az is biztos, hogy rengeteg kínai bányász fogja áttelepíteni tevékenységét más kedvező területekre. Az árak hosszútávon stabilizálódnának.

Kína kiesése azt is jelentené, hogy a jelenleg meglehetősen centralizált, Kína-központú bányászat sokkal decentralizáltabb lenne – ez pedig mindig érdekünk a kriptogazdaságban.

Hogy a végén ezzel ki jár jobban, Kína vagy egy decentralizáltabb globális bányászat, azt akkor látjuk majd meg, ha tényleg elfogadja a kormány a döntést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük