Közel 800 millió forint értékű BTC-t zsebelt be csalással egy Instagram influenszer

Csalással vádolják a közismert Jay Mazini Instagram influenszert, miután közel 800 millió forint értékű BTC-t zsebelt be lelkes követőitől.

A mai világban már szinte minden nap hallunk a közösségi média úgynevezett „influenszereiről”, akik lényegében véleményvezérként képesek befolyásolni rajongóikat, lelkes követőiket. A fiatalok körében a Jay Mazini-ként ismert Jegara Igbara is pontosan ezt tette… Eddig. A napokban ugyanis kiderült, hogy az elvileg 33 millió dolláros nettó vagyonnal rendelkező Instagram celebet az amerikai igazságügyi minisztérium azzal vádolja, hogy a több mint egymilliós követőtáborát könnyedszívvel átverte. Igbara számos „pénznyereményes” játékkal próbálta magához csalogatni a követőket, majd felajánlotta, hogy Bitcoint szeretne vásárolni, és piaci árfolyamon felül fizetne érte mondván, „a hagyományos kriptotőzsdék korlátozták bitcoin vásárlását.”

Miután lelkes rajongói felbuzdultak az ajánlat hallatán, többen is próbálták „kisegíteni” az állítólagos milliomost, és Bitcoint küldtek a számlájára, reménykedve abban, hogy profitra tesznek szert. Később azonban kiderült, hogy Igbara csak hamisított dokumentumokat küldött vissza arról, hogy elutalta a beigért összeget, mely egyébként soha nem érkezett meg rajongói számlájára. Továbbá a banki nyilvántartások megerősítették, hogy Igbara még csak nem is rendelkezett elegendő pénzzel számláján a tranzakciók teljesítéséhez.

Az influenszerek kereszttüzében

Igbara január óta kezdte el szédíteni követőit, amikoris a BTC árfolyama hirtelen az egekbe szökött. Az egyik áldozat elmondása szerint február 14-én, amikor egy bitcoin ára 47 ezer dollár körül mozgott, Igbara 52 500 dollárt ajánlott fel érte. A beígért pénzösszeg ismét nem érkezett meg rajongója számlájára. A napokban pedig egy másik áldozat jelentkezett hasonló problémával, akinek 50 BTC-ért 2,56 millió dollárt ígért be az influenszer, azonban csak 500 ezer dollárt kapott cserébe. Az áldozatok az alábbi videóban számolnak be az átverésről, melyek alapján kiderült az is, hogy Igbara közel sem kispályásan játszotta ki kártyáit, és igencsak „megdolgozott” pénzéért. Viccet félretéve, Igbara maximálisan tisztában volt befolyásával, az FBI pedig pontosan ezért figyelmeztette az influenszerek rajongóit, hogy „óvakodjanak” a kriptovalutákon alapuló csalásoktól.

Mindenesetre hazug embert valóban hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, és Igbara akár 20 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat. A kirptós csalások azonban továbbra is futótűzként terjednek, érdemes tehát kétszer is meggondolnunk, megéri-e a kockázat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük