Közeleg a virális Slothana DEX megjelenése, közben a Pepe rally lelassul

Pepe és a Bonk a héten reflektorfénybe kerültek, árfolyamaik ugyanis vad hullámzásba kezdtek. Más mém érmék, például a Cat in a Dogs world és a Dogwifhat szintén követték őket.

Úgy tűnik azonban, hogy a rally egyelőre szünetel a high-cap mém érmék számára.

A figyelem ugyanis most a Slothana-ra és a Dogeverse-re szegeződik. Ez a két új mém érme rövid idő alatt jelentős befektetést szerzett az előértékesítés során. Előbbi 15, utóbbi pedig 10 millió dollárt gyűjtött össze. Mivel a Slothana előértékesítésre szánt érmék két nap múlva elfogynak, a piac jelentős elmozdulást produkált.

Slothana

15+ millió dollár előértékesítés és 25 ezer Twitter követő: Egyre erősebb a Slothana Mozgalom

A Slothana (SLOTH) előértékesítést márciusban indították, és mindössze néhány nap alatt igazi jelenséggé vált.

Az előértékesítés hihetetlen gyorsasággal lépte át a 10 millió dolláros küszöböt, a befektetők pedig továbbra is szívesen öntik a pénzt ebbe az új érmébe. Az előértékesítésben egyetlen SOL érméért 10 000 SLOTH-ot kapnak a befektetők.

slothana memecoin

Az előértékesítés keretében már több mint 15 millió dollár gyűlt össze, a mém érmét pedig már 25 ezren követik a Twitteren. A számok ráadásul percről percre tovább nőnek.

A Twitteren számos mém érme közösség fizetett elérésekkel és hamis követőkkel van jelen. A Slothana azonban őszinte interakciókat váltott ki a közösségből. A projekt közösségi oldalának gyors organikus növekedése hasonlít a Pepe és a Shiba Inu korai szakaszában tapasztalt teljesítményére.

Miért lett a Slothana virális mém érme jelenség?

A Slothana sikerét az eredetiségében kell keresni.

A mém érme piacra leginkább a kiütések piacaként hivatkozhatunk. Több macska, kutya és béka létezik, mint amennyit követni lehet. De akkor mégis miben különböznek egymástól? Nem sokban.

A legtöbb mém érme abból a célból kerül piacra, hogy az éppen aktuális, de gyorsan múló trendeket meglovagolja. Csakúgy, mint a trendek, a rájuk épülő mém érmék is múlékonyak. Általában rövid az élettartamuk, mindössze néhány hét a mainstream-ben. A legtöbbször egy gyors felfutás (ha szerencséjük van), majd egy annál is gyorsabb zuhanás után visszavonulnak a mém érme világ legsötétebb bugyraiba, és csak reménykedhetnek abban, hogy egyszer valamikor még visszatérhetnek.

Slothana

A Slothana egy olyan egyedi mém érme, amely megtöri a megszokott tematikát és felfrissülést hoz a kripto piacra. A projekt középpontjában egy irodában ücsörgő lajhár áll, aki megunta a mindennapi munkát. Mivel sokan tudnak kapcsolódni a témához, a Slothana gyorsan sláger lett.

A gyors meggazdagodás helyett a Slothana egy hűséges befektetői közösség kiépítésére összpontosít. Mindezt úgy kívánja elérni, hogy megjeleníti az átlag befektetők szürke hétköznapjait, mélységet adva ezzel a narratívának.

Ez az egyedi, eltérő megközelítés tette virálissá a Slothana-t.

Irány a Slothana oldala

A következő mém érme, amire érdemes figyelni?

A Slothana által életre keltett mém érme mozgalom a kiemelkedő kriptovaluta influencerek és elemzők figyelmét is felkeltette.

Az ICOBench szerint a Slothana második legjobb ICO az évben, és csak a láncokon átívelő mém érme, a Dogeverse tudta megelőzni.

Néhány kriptovaluta elemző és influencer, mint például Austin Hilton és ClayBro, bemutatta a Slothana-t a csatornáján. A Slothana a vezető kriptovaluta oktatási platform, a 99Bitcoins „Az 5 legjobb mém érme, amit most megvásárolhatsz” listáján is helyet kapott.

Már csak két nap van hátra az előértékesítésből

A Slothana előértékesítés a végéhez közeledik, ugyanis két nap múlva lezárul. A DEX bevezetés várhatóan lehetőséget kínál egy még szélesebb körű, a piacot felölelő mém érme rally számára.

Slothana vásárlás

Az egyre növekvő FOMO, valamint a közösség aktivitása a Twitteren egy klasszikus, a mém érméknél már jól ismert árfolyam-növekedést irányoz elő a Slothana számára. Ha szeretnél többet megtudni a Slothana-ról, látogass el a projekt hivatalos weboldalára.

Irány a Slothana oldala

10 millió dollár és tovább nő: A láncokon átívelő Dogeverse is felkapott

A több láncon átívelő Dogeverse szintén egy felkapott mém érme jelenleg. A cikk írásakor a projekt közelít a 11 millió dolláros mérföldkőhöz.

Dogeverse

A Base és a Solana láncra épülő mém érmék népszerűsége egyre nő, hiszen a blokklánc címkék idén számos mém érme esetén szerepet játszottak a spekulatív árakciókban. Ilyenek például a Solana láncon futó Bonk, Dogwifhat vagy Slothana mém érmék.

Több láncon átívelő infrastruktúrája révén a Dogeverse egyszerre több fronton is szeretné kiaknázni ezt a trendet.

Dogeverse láncok

Ezen felül a láncok technikai előnyeire is támaszkodik. A projekt hosszú távon számos felhasználási lehetőséggel bővítheti szolgáltatásait, így a spekuláción túlmenően valódi értéket is hozhat a piacra.

További információkért látogass el a Dogeverse hivatalos weboldalára.

Irány a Dogeverse

Ezek is érdekelhetnek:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**