Kriptokezelési szolgáltatást indít Dél-Amerika legnagyobb bankja

Aki Dél-Amerikát ismeri valamennyire, az biztosan ismeri az Itaú kereskedelmi bankját is. Hiszen ez egész Latin-Amerika legnagyobb kereskedelmi bankja több mint 400 milliárd dollárnyi eszközzel. A nagy hír, hogy az Itaú digitális eszközökkel foglalkozó részlege jövő évtől kezdve kriptokezelési szolgáltatásokat fog indítani. Első körben még csak a saját kriptovalutái vonatkozásában, de később céges és intézményi ügyfelekre is kiterjesztik a szolgáltatást.

Az Itaú egy nagyágyút is igazolt az új szolgáltatás kezeléséhez

Az Itaú egyik termékfejlesztésért felelős igazgatója szerint a letétkezelés az egyik legalapvetőbb szolgáltatás a kriptopiacon. Ráadásul nagyon értékes, hiszen biztonságot ad a befektetőknek egy megbízható környezetben. Annak érdekében, hogy tökéletesen menjen a szolgáltatás indítása, az Itaú felvette a Crypto.com brazil ágának korábbi igazgatóját, Guto Antunest, aki most már az Itaú digitális eszközökért felelős vezetője. A bejelentéshez nyilatkozó Antunes szerint egy ilyen óriási bank már nem maradhat ki a kriptovaluták piacáról. Hiszen az újabb generációk már mindenképpen szeretnének résztvenni a digitális eszközök és befektetések világában.

Ez az első olyan bank Brazíliában, és a világon is az elsők közé tartozik, amelyik bitcoint kezel letétként saját maga vagy ügyfelei számára. Azt még nem tudni, hogy hogyan fogják kezelni a letétbe tett kriptot, tehát annak teljes egészét vagy csak részeit kezelik, főleg, hogy manapság már mindenki a Merkle-fa szerinti kezelés irányába mozdult el. A Merkle-fa szerinti kezelésben a felhasználók meg tudnak róla könnyedén győződni, hogy kezelőjük nyilvános blokklánc információkat használ. És így a szolgáltató is biztosítani tudja őket, hogy megvan még a tőke. Na ez még nem ismert az Itaú esetén, de az mindenképpen nagy szó a mostanában sokat szenvedő kriptoszektor számára, hogy egy ekkora bank is beszáll egy új szolgáltatással.