Leállnak a hatóságok az iráni nők verésével, helyette befagyasztják a bankszámláikat

Az iráni parlament egyik tagja a helyi médiának nyilatkozva kijelentette, hogy a kormány új büntetéseket tervez bevezetni azokra a nőkre, akik nem viselnek hidzsábot a közterületeken. Akik kétszeri SMS-figyelmeztetés után sem hajlandóak eleget tenni a parancsnak, azok bankszámláit befagyasztják. Még szerencse, hogy a Bitcoin korában élünk, amivel központi felügyelet nélkül vagyunk képesek tranzakciókat lebonyolítani, HA tudjuk hogyan használjuk azt központosított szereplők nélkül.

A fentit Hoszein Dzsalali, az Iszlám Tanácsadó Gyűlés Kulturális Bizottságának tagja jelentette ki, hozzátéve, hogy a “fedetlen személyek” SMS-t kapnak, amelyben felszólítják őket, hogy tartsák tiszteletben a törvényt és viseljenek hidzsábot, mielőtt “figyelmeztető szakaszba” lépnének, és végül esetlegesen befagyasztanák a bankszámláikat.

A harmadik szakaszban a leplezetlen személy bankszámláját befagyaszthatják.

Dzsalali ennél több konkrétumot nem árult el, de kommentárok hozzátették, hogy az “erkölcsrendőrség” helyett az iráni rezsim arcfelismerő technológiával ellátott kamerákkal kényszerítené ki az iszlám fundamentalista törvények betartását.

Iránban szeptember 17. óta folyamatosak a tiltakozások, miután az erkölcsrendészet letartóztatta Mahsa Amini-t, mert nem viselt hidzsábot, aki ezután gyanús körülmények között elhunyt egy teheráni kórházban. Válaszlépésként az iráni nők elkezdték felgyújtani a hidzsábjaikat, vagy egyenesen megtagadni annak viselését, ezzel kényszerítve a kormányt a kötelező hidzsáb-viselési törvény visszavonására, ami 1983 áprilisában lépett életbe.

A bankszámla befagyasztással viszont az iráni kormány új szintet lép, hiszen a pénzeszközök befagyasztásával az alapvető létszükségleti termékek beszerzését teszi közel lehetetlenné a tüntetők számára, ami viszont ellenreakcióként egy újabb lökést adhat a kriptovaluták terjedésének az országban, hiszen azokat nem lehet betiltani, elkobozni, illetve fizetőeszközként is funkcionálhatnak, különösen a stabilcoinok, mint a tether USDT.

Egyébként bankszámla befagyasztásra polgári engedetlenség miatt volt már példa az évben, méghozzá a demokrácia bástyájának tartott Kanadában, ahol a COVID-korlátozások miatt tüntető szabadságkonvojosok GoFundMe számláit fagyasztotta be a Világgazdasági Fórum kedvenc Justin Trudeau miniszterelnök. A konvoj tüntetőinek egy része kriptopénzekhez fordult a mozgalom finanszírozásának megoldása érdekében, ám a kormány még tovább súlyosbítva a helyzetet, elkezdte feketelistázni azokat a bitcoin és egyéb címeket, amelyre az adományok érkeztek, szofisztikált blokklánc-felfedező és tranzakciókövető szoftvereket használva.

Az iráni tisztviselők fenyegetése, hogy a megfelelés kikényszerítése érdekében befagyasztják a bankszámlákat, ismét rávilágít a központi hatalomtól függő hagyományos pénzügyi rendszerek és a jegybankárok körében trendi digitális jegybankpénzek (CBDC-k) kockázataira. Az évszázadok alatt az állampolgárok már megtanulhatták volna, hogy kecskére káposztát nem bízunk, mert az államhatalom akarva-akaratlan felrúgja az állampolgáraival kötött társadalmi szerződést.

Lásd egy másik friss példának Nigériát, ami december 6-án megtiltotta a napi 45 dollárnál (17e HUF) nagyobb összegű pénzfelvételt, hogy a lakosságot ezzel ösztönözze a CBDC e-naira használatára.

Borítókép: AP Photo