Listázta a Coinbase az EOS-t

A Coinbase amerikai kriptotőzsde listázta az EOS tokent, áll egy május 30-ai sajtóközleményben.
Az új digitális eszköz az összes támogatott országban elérhető, leszámítva New York államát illetve az Egyesült Királyságot.

CoinCash ATM Pécsett és Szegeden

A közlemény kitér arra is, hogy az EOS tranzakciós díjmentesek, helyette a költségeket számítási kapacitással kell megfizetni, RAM, CPU vagy hálózati sebességben. Azok, akik EOS blokkláncot futtatják egyben EOS jutalomban részesülnek a tranzakciók lebonyolításához szükséges számítási kapacitásaikért cserébe.

Az EOS az egyik legnagyobb piaci értékű kriptovaluta több mint 8 milliárd dolláros értékkel. Listázásával szinte az összes top 10-es coin megtalálható a tőzsde kereskedési repertoárjában amit kiegészít néhány stabilcoin is, mint a hetekben frissen listázott DAI és USD Coin (USDC) is.

Május elején jelentette be a Coinbase, hogy több mint 50 extra országban tették elérhetővé a kereskedési platformot. Egy ennél frissebb hír a platform háza tájáról, hogy Emilie Choi üzletért, adatért és nemzetközi piacokért felelős alelnök megerősítette, a Binance-el ellentétben a Coinbase nem tervezi decentralizálni magát. A Coinbase óriási figyelmet fordít a jogi megfelelésre, és egy decentralizált tőzsde (DEX) veszélybe sodorná az üzleti modelljét, nyilatkozta Choi:

Gondoskodnunk kell arról, hogy ha dex-et indítunk, akkor az biztonságosan és jogilag megfelelően működik. Úgy gondoljuk, hogy egyelőre nincs túlzott tisztánlátás hogyan is lehetne kivitelezni. A terület érdekes, de pillanatnyilag nem fektetünk be aktívan [dexekbe].

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.