Ma már NFT-t vehetünk automatákból bankkártyával, micsoda világ!

A Solana blokkláncon futó Neon legújabb találmányának köszönhetően New Yorkban már egyszerűen, mindenféle kriptovaluta tudás nélkül, bankkártyával vásárolhatjuk meg gyűjteményünk legelső NFT-jét. No, ez aztán tényleg nem semmi!

Az NFT-k digitális világa lassan kezd beépülni a mindennapi életünkbe. Az utóbbi egy évben lassan már szó szerint a csapból is NFT-k folytak, a gyűjtemények népszerűsége egy-kettőre megnőtt, az OpenSea Ethereum alapú piactere mindössze egy hónap alatt több mint 5 milliárd dolláros forgalmat könyvelhetett el. Ez mind szép és jó, a platformnak ugyanakkor számos kihívással és perrel kellett szembe néznie, melyeket megkerülve, a konkurens NFT-piacterek igyekeznek inkább új vizekre evezni.

NFT-eső hullhat mindenkire

Az NFT-ket körbe ölelő bődületes számokhoz most úgy tűnik, a Neon is tetemesen hozzájárulhat. A vállalat az elmúlt év decemberében indította útjára az első NFT-automatáját, mely konkrétan 0-24-ben rendelkezésünkre áll, így aztán egy álmatlan éjszakánk közepette egyszerűen odasétálhatunk, és megvehetjük szeretett művészünk digitális alkotását. A piactér társalapítója, Jordan Birnholtz nemrégiben beavatta a nagyközönséget, hogy az NFT-automata ötletét már 2021 közepén kitalálták, aminek hátterében a digitális gyűjtemények megvásárlásának leegyszerűsítése állt.

„Úgy gondoltam, egy automatánál szó szerint nincs egyszerűbb módja annak, hogy valamit megvásároljunk. – emlékezett vissza Birnholtz – Azért alkottuk meg, mivel a masina megmutathatja, milyen nagyszerű és egyszerű a digitális művészek támogatása, valamint, hogy hétköznapivá tegyük az NFT-k megszerzésének folyamatát.

Csodák csodájára ez így is történt: ma már bárki kedve szerint odaballaghat egy automatához, és Visa vagy Mastercard bankkártyával, de akár Google vagy a Apple Pay szolgáltatásokkal is vásárolhat NFT-t. Ezt követően nincs más dolgunk, mint leolvasni okostelefonunk kamerájával a generált QR-kódot, és online igényelni a megszerzett NFT-t.

A Neon pályafutását azért fiat pénzzel kezdte meg, hogy küldetése egyedülálló legyen, a digitális művészet és gyűjtemények pedig a lehető legnagyobb közönséghez eljuthassanak” – tette hozzá a vállalat lelkes alapítója.

Új recept a globális elfogadáshoz

Az NFT-k vásárlása valóban ijesztő feladat lehet azok számára, akik egyáltalán nem jártassak a kriptovaluták világában. A felhasználóknak kriptotőzsdén keresztül tárcájukba kell kiutalniuk kriptójukat, melyet végül egy online NFT-piactérhez kell csatolniuk. Persze rengeteg oktató videó kering már az interneten, és a kriptovaluták, valamint az NFT-k is egyre közelebb kerülnek a megváltáshoz, egyelőre még messze vagyunk a tömeges elfogadástól.

Egy friss kutatás szerint például az amerikaiak „pusztán” 16%-a rendelkezik kriptovalutával, és éppen ezért úgy döntött úgy a Neon, hogy lehetővé teszi a kriptókat messze elkerülők számára is, hogy belekóstoljanak az NFT-k világába. De aggodalomra semmi ok, a Neon automatái a jelentések szerint hamarosan – sőt, még ebben az évben elfogadhatják a kriptovalutákat is fizetőeszközként.

Meglepetés!

A hagyományos automatákkal ellentétben, a Neon-automata rajongói ugyan azt eldönthetik, mely kollekcióból kívánnak válogatni, pontosan viszont nem választhatják ki, hogy melyik NFT-t kívánják bezsebelni. Az automata egyébként jelenleg kétféle NFT-kollekciót kínál eladásra: a Party Pigeons gyűjteményt egy Typfy nevezetű művész tervezte kifejezetten a Neon számára, a Project Color NFT-ket pedig szintén a New York-i automataprojekthez rendelték. Ami a jövőt illeti, Birnholtz megerősítette, hogy a Neon további automatákat fog kihelyezni, és bővíteni kívánja választékát:

Idén nyáron több városban is megjelentetjük automatáinkat. Miután megoldottuk az NFT-k további technikai kihívásait, művészeket és digitális alkotókat hívunk majd meg, hogy NFT-ket helyezzenek el az automatáinkban” – jelentette ki.